eur:
395.4
usd:
372.39
bux:
65428.99
2024. április 16. kedd Csongor

Fordulat a bőnyi rendőrgyilkosság ügyében

Újabb szakvélemények elkészítését rendelte el a bőnyi rendőrgyilkosság vádlottjának perében szerdán az első fokon eljáró Szombathelyi Törvényszék, amely szükségesnek tartotta pszichológus és pszichiáter szakértő kirendelését is.

A 78 éves Győrkös Istvánt, aki a hungarista Magyar Nemzeti Arcvonal nevű szervezet alapítója, emberöléssel és lőfegyverrel való visszaéléssel vádolja az ügyészség. A per tárgyalása szerdán a vádlott felszólalásával, tanúk meghallgatásával és újabb bizonyítási indítványok előterjesztésével folytatódott.

Győrkös István szerint az ellene felhozott vád - az ő gépkarabélyából származó lövedék oltotta ki 2016. október 26-án a bőnyi otthonában házkutatást végző rendőr őrnagy életét - egyedül az igazságügyi fegyverszakértő szakvéleményén alapul, az pedig alaptalan állításokat tartalmaz, "elfogult és koholt" bizonyítékokat hozott fel ellene, amelyeket más szakértői szakvélemények cáfoltak.

A vádlott a tárgyaláson azt kérte a bíróságtól, hogy az indítson büntetőeljárást a hivatalosan felkért igazságügyi fegyverszakértő ellen.

Tanúként hallgatták meg a Terrorelhárítási Központ (TEK) egy munkatársát, akit a védelem a bőnyi ház nappalija kazettás üvegajtajának kitöréséről kérdeztek. Ezen az ajtón ugyanis eredetileg több lövésnyom volt látható, kitörése pedig nehezíti a szakértői bizonyítást.

A tanú azt mondta: az üvegajtót a vádlott elfogása után törték ki, amikor a ház helyiségeit átvizsgálták. Hozzátette, a szakma szabályai szerint, a saját életük és testi épségük megóvása érdekében cselekedtek így, hiszen nem tudhatták, hogy a vádlottnak vannak-e még az épületben - esetleg szintén fegyveres - társai.

Helyszíni hangfelvétel a feleség szavaival

A bíróság ezután meghallgatta a bűncselekmény napján a helyszínen tartózkodó rendőrnő és a segélyhívó központ közötti telefonbeszélgetés hangfelvételét. A felvételen hallható, amint a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársa beszámolt a történtekről, mentőt és erősítést kért a helyszínre.

A segélykérő diszpécsere akkor is a vonalban volt, amikor a vádlott felesége kiszaladt a házból, a felvételen hallható, amint a rendőrök arról faggatják, megsérült-e a kollégájuk. "A fiatalember vérzik, akit a férjem lelőtt" - hallható az asszony hangja a felvételen.

A feleséget - aki ott volt a szobában, ahol a tűzharc zajlott - nem hallgatták meg a perben, nem köteles tanúskodni a férje ellen.

Az ügyész viszont a felvétel alapján a tárgyaláson megkérdezte a vádlottól, hogy mit szól felesége szavaihoz. Győrkös István erre azt válaszolta, hogy azoknak nincs jelentőségük az ügyben.

Újabb egyesített szakértői szakvéleményeket kell készíteni

A védelem ismét kérte, hogy helyszíni tárgyalást is tartsanak az ügyben, újabb szakértők, köztük egyesített fegyverszakértői és orvos szakértői szakvélemény elkészíttetését indítványozta. Az ügyész viszont nem tartott szükségesnek újabb bizonyítást, így a vádlotti és védői indítványok elutasítását kérte.

A bíróság végül - a védelem kéréseinek részben helyt adva, részben azokat elutasítva - újabb egyesített szakértői szakvélemények elkészítését rendelte el, továbbá pszichológus és pszichiáter szakértő kirendeléséről is döntött.

A tárgyalás 2019. február 20-án és 21-én folytatódik.

Címlapról ajánljuk
Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál
BL élőben

Rezeg a léc mindkét spanyol alakulatnál

Egygólos előnyről kezdték a negyeddöntő-visszavágót a BL-ben, 6 napja a Barcelona Párizsban 3-2-re verte a PSG-t, az Atlético otthon 2-1-re a Borussia Dortmundot. A keddi továbbjutók egymás ellen mennek a döntőért.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.17. szerda, 18:00
Vágujhelyi Ferenc
a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×