Infostart.hu
eur:
359.8
usd:
309.61
bux:
131460.2
2026. május 21. csütörtök Konstantin
Nyitókép: Pxhere

Akár ötven százalékos is lehet a túljelentkezés a kollégiumokba

Harminc de akár ötven százalékos is lehet a túljelentkezés a főiskolai, egyetemi kollégiumokba, ahová a bejutáshoz elsősorban a tanuló szociális helyzetét veszik figyelembe. A diákok számára megérheti a kollégiumi szállás helyett lakást venni. Egy három szobás lakás két szobáját kiadva a hitel törlesztése is visszajön – mondta az Otthontérkép vezető elemzője.

A KSH legutóbbi adatai szerint 2016-ban több mint 36 ezer felsőoktatásban tanuló diák lakott Magyarországon kollégiumban, ami az egyetemisták és főiskolások 19 százaléka. Azt kormányrendelet szabályozza, hogy egy diáktól a kollégiumi szobáért mennyi pénz kérhető el.

A felszereltség és minőség szerint öt kategóriába osztott szállások közül a legolcsóbb a 3-nál több ágyas, közös használatú vizesblokkos elhelyezés, az elmúlt tíz évben felújításon át nem esett épületben. Ezért havonta 9320 forintot kérhetnek el egy tanulótól. A legjobb helyekért, ahol 3-nál kevesebben vannak egy szobában, saját vizesblokkal, 17.475 forintot kérnek el, ám a legfelsőbb kategóriába tartozó, ennél is jobb szállásokért plusz díjak is beszedhetők.

Az InfoRádió megkereste a Pécsi Tudományegyetemet, ahol Takács Gyula, az egyetemi hallgatói önkormányzat elnöke elmondta:

a kollégiumi helyekre idén 27-28 százalékos volt a túljelentkezés.

Az első éveseknél szociális és teljesítmény alapon kalkulálnak egy pontszámot, 100 pont lehet a szociális helyzet, 50 juthat a felvételi eredmény szerint és további 50 jár a kiváló sportteljesítményért – tájékoztatott Takács Gyula. A pécsi egyetem jelenleg majdnem 3300 kollégiumi férőhellyel gazdálkodhat, ám ez a szám a felújítások és egy új épület átadása után még idén 500 hellyel nőni fog – tette hozzá Takács Gyula.

A Debreceni Egyetemi Kollégiumi igazgatóság igazgatója, Csiszár Imre elmondta: a Debreceni Egyetem 3 városban, 13 épületben összesen 4800 kollégiumi férőhellyel rendelkezik. Az első éves jelentkezők 70-75 százalékának tudnak helyet biztosítani, felsőbb évfolyamba járóknál ez az arány 85-86 százalék.

Elsős hallgatók esetében tisztán szociális a döntési rendszer, felsőbb éves hallgatók esetében már a tanulmányi eredményeket is figyelembe vehetik

– tette hozzá Csiszár Imre.

Az ELTE szolgáltatási igazgatója, Babos János elmondta: több városban összesen 4500-nál is több kollégiumi férőhellyel rendelkeznek. Ebből 4000-t a magyar, 500-t pedig a külföldi hallgatóknak szánják. Tavaly 30 százalék volt a túljelentkezés, idén azonban már meghaladta a másfélszeres arányt is – tette hozzá Babos János.

Hosszú távon a lakásvásárlás is megtérülhet

Szerencsés esetben még található megfizethető albérlet a magyarországi egyetemvárosokban – mondta Mester Nándor, az Otthontérkép vezető elemzője. A fővárosi külterületekben 80-100 ezer forintért is bérelhető egy lakás. Sokan inkább vásárolnak lakást a bérlés helyett, ami hosszútávon lehet megtérülő – tette hozzá Mester Nándor. Budapesten 2,5-3 évnél hosszabb tartózkodásnál megéri vásárolni. Akik megengedhetik maguknak ezt a beruházást, általában nem kis lakást vesznek, hanem 2-3 szobásat, így egy részét ki is tudják adni.

A vidéki nagyvárosok közül Debrecen és Miskolc bérleti árai megközelítették a budapesti szintet, de Győr és Szombathely is igen gyorsan közelít hozzájuk, bár még mindig elmaradnak 20-25 százalékkal.

Új trend a magánkollégium. Magyarországon is épült, épül már ilyen épület, amelyben bérelni, de akár lakást vásárolni is lehet – mondta Mester Nándor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Csiki Varga Tamás: Európa katonai fenyegetésnek tekinti Oroszországot, de nem „az ukrán módon”

Csiki Varga Tamás: Európa katonai fenyegetésnek tekinti Oroszországot, de nem „az ukrán módon”

A német katonai vezetés az orosz fenyegetettség miatt egy magas készenlétű haderő azonnali kialakítását sürgeti. Csiki Varga Tamás elemző szerint a németek az éberség fenntartása miatt figyelmeztetnek az orosz katonai veszélyre, de ők sem számolnak egy hagyományos „invázióval” több százezer katona bevetésével, mert azt ma már akár drónokkal is meg lehet akasztani. Úgy véli, inkább provokációk, destabilizáló és egyéb kisebb volumenű műveletek fenyegetnek az oroszok részéről..

Miniszterelnöki időkorlát, kekvák – itt a Tisza-párt első Alaptörvény-módosító javaslata

Benyújtotta az első Alaptörvény-módosítási javaslatát a Tisza Párt. A javaslat korlátozná a miniszterelnöki megbízatás hosszát. Emellett „lépéseket tesz” a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése felé, és azt is rögzíti, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány (kekva) vagyona nemzeti vagyon.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
Súlyos incidens volt egy NATO és egy orosz katonai gép között, Ukrajna ott támadja Oroszországot, ahol a legjobban fáj – Háborús híreink csütörtökön

Súlyos incidens volt egy NATO és egy orosz katonai gép között, Ukrajna ott támadja Oroszországot, ahol a legjobban fáj – Háborús híreink csütörtökön

Orosz vadászgépek veszélyesen megközelítettek egy fegyvertelen brit felderítő repülőgépet a Fekete-tenger felett – közölte a brit védelmi minisztérium. Az incidens során az egyik orosz gép mindössze hat méterre repült el a brit repülőgép orra előtt - írja a Sky News. Az ukrán dróncsapások az elmúlt napokban Közép-Oroszország szinte valamennyi jelentős olajfinomítóját leállásra vagy kapacitáscsökkentésre kényszerítették. Ezt adatok és névtelenséget kérő források is megerősítették. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×