Infostart.hu
eur:
364.29
usd:
324.75
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre

Keresik a genovai tragédia okait - a nap hírei

Olaszországban még tart a mentés, de már keresik a genovai tragédia okait is. Mielőbbi egyeztetést vár a központi közigazgatás tervezett leépítéséről a szakszervezet. Budapesten már péntektől forgalomkorlátozások lesznek az augusztus 20-ai rendezvények miatt. A nap legfontosabb hírei augusztus 15-én.

Hatósági vizsgálat miatt a Katasztrófavédelem elrendelte a a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B Terminál és környékének lezárását - közölte Facebook oldalán a Budapest Airport. A közlemény szerint jelentős torlódások várhatók, valamint késések a menetrendben. Az utasokat arra kérik, hogy figyeljék a járatinformációt, a helyszínen pedig tájékozódjanak a rendőrség és a repülőtér munkatársaitól.

Olaszországban még tart a mentés, de már keresik a 42 halálos áldozatot követelő genovai hídomlás okait és felelőseit is. A genovai főügyész elmondta: a nyomozás alatt elsősorban az 51 éve épült híd karbantartását és terveit vizsgálják majd. Olaszország nemzeti gyászt készül bevezetni az áldozatok emlékére.

Rendszeres a magyarországi hidak vizsgálata - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium. A tájékoztatás szerint a közúti hidak műszaki állapotát akár heti, de minden esetben féléves és éves rendszerességgel ellenőrzik. A karbantartási feladatokra 2018-tól nagyobb összeget fordít a kormány a 100 milliárd forintos útfelújítási programon belül.

Mielőbbi egyeztetést vár a központi közigazgatás tervezett leépítéséről a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének elnöke. Boros Péterné az InfoRádióban elmondta: nem volt előzetes konzultáció a keddi bejelentés előtt, de Gulyás Gergelynek a Miniszterelnökség vezetőjének korábbi ígérete szerint lesz egyeztetés a közeljövőben. A központi közigazgatásban dolgozók 14 ezres létszáma akár ötödével csökkenhet jövőre.

Érdemi parlamenti és társadalmi vitát sürget a magyar munkavállalók kivándorlásának megállításáért az MSZP. A párt önálló államtitkárság létrehozását várja a kormánytól a probléma kezelésére. Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője nemzeti konzultációt is szeretne a kérdésről.

A turisztikai szereplők közötti együttműködés megteremtését tartja a legfontosabb feladatnak a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke, hogy a vendégek minden szolgáltatást megtaláljanak a tónál. Hoffmann Henrik az InfoRádió Aréna című műsorában megerősítette: az a céljuk, hogy a Balaton négy évszakos üdülőhellyé váljon.

Minden eddiginél többen, 565 ezren látogattak ki a Sziget fesztiválra, amely az egy hét alatt 3 napon is teltházas volt. Idén a nagyszínpad sztárfellépőire csaknem 1 milliárd forinttal többet költöttek, mint a korábbi évben. A BRFK azt közölte: az idei fesztiválon több mint felével csökkent a bűncselekmények száma az előző évihez képest.

Budapest több kerületében forgalomkorlátozásokra kell készülni a hosszú hétvégén az augusztus 20-ai rendezvények miatt. A BRFK közleménye szerint a többi között a Lánchidat és az Alagutat is lezárják az autók elől. Változások lesznek a közösségi közlekedésben is.

Tartósan vízhiányos időszakot állapított meg a belügyminiszter. Ez azt jelenti, hogy ebben az időszakban nem kell járulékot fizetniük az érintetteknek az öntözési, halgazdálkodási és rizstermelési vízhasználat után. Közben ivóvíz-takarékosságra kéri fogyasztóit az Észak-magyarországi Regionális Vízművek. A cég szolgáltatási körébe Heves-, Nógrád- és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében több mint 700 ezer fogyasztó tartozik.

Elbúcsúztatták Szepesi Györgyöt a Farkasréti temetőben. A legendás sportriporter július 25-én 96 éves korában hunyt el. A gyászolók között családtagjai mellett egykori kollégái, barátai, tisztelői, valamint a sportolók képviseletében elsősorban volt labdarúgók rótták le tiszteletüket.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×