Infostart.hu
eur:
385.93
usd:
331.7
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
A Római-part 2017. június 20-án.
Nyitókép: Kovács Tamás

Döntött a főváros a római-parti védmű nyomvonaláról

A római-parti védmű parti sávban létesítendő, a kerítések vonalához igazodó nyomvonalát támogatta a Fővárosi Közgyűlés szerdai rendkívüli ülésén. Döntöttek a városnéző buszok üzemeltetésére vonatkozó eljárásban is.

A testület 20 igen szavazattal, nyolc nem ellenében és egy tartózkodás mellett döntött arról, hogy az ügyben felkért szakmai grémium többségi javaslata alapján a Duna-parton létesítendő, a kerítések vonalához igazodó nyomvonal továbbtervezését támogatja. A Dunával párhuzamos védműszakasz megvalósításáról a Fővárosi Közgyűlés a továbbtervezést követően, valamint a kisajátításhoz kapcsolódó kártalanítás költségeinek ismeretében dönt.

Tarlós István főpolgármester a napirendi vitában azt hangsúlyozta:

semmi mást nem akarnak, mint megvédeni a csillaghegyi öblözetet,

az ügyben nyolc szakvélemény készült, de olyan megoldás nem létezik, amellyel mindenki teljesen elégedett lesz.

Eredménytelen a városnéző buszok üzemeltetésére vonatkozó koncessziós eljárás

A Fővárosi Közgyűlés eredménytelenné nyilvánította a városnéző buszok üzemeltetésére vonatkozó koncessziós eljárást az ülésen. A testület 24 igen szavazattal 4 tartózkodás mellett döntött az eljárás eredménytelenné nyilvánításáról.

A közgyűlés egyben felkérte Tarlós István főpolgármestert, hogy vizsgálja meg: a BKV milyen feltételekkel tudná a saját erőforrásaival vagy alvállalkozó bevonásával üzemeltetni városnéző buszokat.

A képviselők emellett kérték, hogy vizsgálják meg egy új koncessziós beszerzési eljárás BKV általi előkészítésének és lebonyolításának lehetőségét.

A kormánnyal tárgyalna a főváros a Lánchíd és környéke egyidejű felújítása érdekében

A Fővárosi Közgyűlés felkérte Tarlós István főpolgármestert, hogy a Lánchíd, a várhegyi alagút és a Clark Ádám tér egyidejű felújítása érdekében kezdeményezzen tárgyalásokat a kormánnyal a hiányzó források biztosításáról.

A testület egyhangúlag döntött arról, hogy a Lánchíd, a várhegyi alagút és a Clark Ádám tér felújítása egy ütemben történjen meg

úgy, hogy a feladatot rövidebb idő alatt, valamint megfelelő ütemezéssel egyidejűleg kell kivitelezni, amennyiben a szükséges források rendelkezésre állnak. A közgyűlés felkérte Tarlós Istvánt, hogy a rekonstrukcióhoz szükséges, még hiányzó forrás biztosítása érdekében tárgyalásokat kezdeményezzen és folytasson a kormánnyal, amelynek eredményéről legkésőbb a jövő évi költségvetési javaslatot tárgyaló közgyűlési ülésen adjon tájékoztatást.

A Tarlós István által jegyzett előterjesztésben emlékeztettek: pénzügyi okokból az a közgyűlési döntés született áprilisban, hogy első ütemként a Lánchíd és a villamos- és közúti aluljáró, második ütemként a várhegyi alagút és a Clark Ádám tér felújítása történik meg.

Az első ütemhez szükséges mintegy 16,4 milliárd forint a főváros idei költségvetésében rendelkezésre áll. A második ütemhez szükséges források a 2022-2024. évekre lettek számításba véve.

Mint az elfogadott javaslatban írták, a közgyűlés döntését követő időszakban a városvezetésben felmerült, hogy milyen feltételek rendelkezésre állása esetén lehetne a teljes feladatot rövidebb idő alatt, egy projekt keretében, valamint megfelelő ütemezéssel egyidejűleg végrehajtani.

A következő hónapok lehetőséget adnak arra, hogy "sorra vegyük azokat a feltételeket", melyekkel biztosítani lehet az alagút és a tér felújításához szükséges források mielőbbi megteremtését. "Alapozva arra, hogy a kormány kiemelt figyelmet fordít többek között a fővárosi közlekedést érintő fejlesztésekre, indokolt, hogy a már megkezdett egyeztetéseken tárgyaljunk a hiányzó forrás mielőbbi megteremtésének a lehetőségéről" - fogalmaztak, hozzátéve, hogy ez egyben kizárhatja "a közvélemény irreális kivitelezési időigényekkel történő felesleges riogatását".

A szükséges anyagi fedezet rendelkezésre állása esetén az alagút és a tér rekonstrukciós munkálatai a jelenleg tervezettől korábban, szándékuk szerint 2019-től megkezdődhetnének, így a teljes felújítás körülbelül három év alatt megvalósítható. Feltételezve a kivitelezés 2019-2020-as kezdését, a befejezés 2021-2022-re várható.

Igen az Eb-pályázatra

A közgyűlés támogatta a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) azon szándékát, hogy Budapest is az egyik rendező városa legyen a 2021-es U21-es labdarúgó Európa-bajnokságnak. A képviselők 24 igen szavazattal, 4 ellenzéki tartózkodás mellett hagyták jóvá az erről szóló előterjesztést. Tarlós István főpolgármester hangsúlyozta, a pályázattal és a rendezéssel nem keletkezik költségvállalási kötelezettsége a fővárosnak. Az indítvány szerint a főváros támogatásának feltétele, hogy a kiadásokat a kormány kormányhatározatban vagy az MLSZ nyilatkozatban vállalja.

Az MLSZ-nek augusztus végéig kell benyújtania pályázatát. A tervek szerint az egyik budapesti helyszín a Groupama Aréna lehet, a másik pedig az új kispesti vagy az újpesti stadion

Párbeszéd: romboló a javaslat

A Párbeszéd szerint az érintetteknek megalázó, a természeti értékek szempontjából pedig romboló a városvezetés Római-part árvízvédelméről szóló legújabb javaslata.

V. Naszály Márta, az ellenzéki párt budapesti képviselője szerdán, a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése előtt tartott sajtótájékoztatón ismételten elfogadhatatlannak nevezte a Dunával párhuzamos védekezés jelenleg javasolt módját, ugyanakkor megjegyezte, a terület két patakját érintő tervekkel egyetértenek és azokat minél hamarabb meg kell valósítani.

A Párbeszéd politikusa kitért arra is, a Lánchíd többéves felújítása alatt meg kellene vizsgálni, hogy a hidat a későbbiekben érdemes lenne-e csak a gyalogosok és kerékpárosok előtt megnyitni.

V. Naszály Márta szerint Budapestnek elő kellene írnia, hogy a városnéző buszok kizárólag elektromos járművek lehetnek.

MSZP: gyorsítsák fel a Lánchíd felújítását

Az MSZP felszólította Tarlós István főpolgármestert, teremtse meg a Lánchíd gyorsabb felújításához szükséges forrásokat, hogy a beruházás öt év helyett két és fél év alatt megvalósulhasson.

Horváth Csaba, az ellenzéki párt budapesti képviselője szerdán, a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülése előtti sajtótájékoztatóján kifejtette, a fővárosiak átlagosan naponta 20 milliárd forint adót fizetnek be, a főpolgármesternek pedig ennek az összegnek mindössze a negyedét, 5 milliárdot kellene elkérnie a kormánytól a Lánchíd felújításának gyorsításához.

A szocialista politikus emellett ismételten azt kérte, hogy a Római-part árvízvédelmének kialakításakor elsősorban a Nánási úton húzódó védelmi vonalat erősítsék meg. Szerinte ezt az is indokolja, hogy a Tarlós István által felkért szakértők szerint is tönkretenné a Római-partot a partra tervezett gát.

A Jobbik szerint a BKV üzemeltesse a városnéző buszokat

A Jobbik egyetért azzal a Fővárosi Közgyűlés előtt fekvő alternatív javaslattal, amely szerint a teljes mértékben önkormányzati tulajdonban álló BKV Zrt.-nek kellene üzemeltetnie a budapesti városnéző buszokat.

Tokody Marcell, az ellenzéki párt budapesti képviselője a közgyűlés rendkívüli ülését megelőzően tartott sajtótájékoztatón aranytojást tojó tyúkként jellemezte a városnéző buszok üzemeltetését, ami szerinte a következő 15 évben busás hasznot hozhat a városnak.

A Jobbik politikusa ismételten elfogadhatatlannak nevezte, hogy az eredeti javaslat - amelyet szerdán harmadik alkalommal próbál napirendjére venni a közgyűlés - nem a legtöbbet fizető ajánlattevőt hozta ki győztesként, hanem azt az indulót, aki 41 millió forint helyett havonta 25 millió forintot fizetne a koncesszióért.

Címlapról ajánljuk

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Ukrajna új korszakot nyitna a frontvonalon, Zelenszkij szükségállapotot hirdetett – Ukrajnai háborús híreink csütörtökön

Az ukrán parlament szerdán a 34 éves Mihajlo Fedorovot nevezte ki védelmi miniszternek, azzal a céllal, hogy technológiai innovációval erősítse meg a hadsereget a közel négy éve tartó háború újabb nehéz szakaszában. Feladata lesz gyors döntéseket hozni az ország légterének védelme, a frontvonal ellátásának megerősítése és az orosz előrenyomulást megállító technológiai megoldások bevezetése érdekében. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szükségállapotot hirdetett az energiaszektorban, miután az orosz támadások miatt Kijevben százezrek maradtak áram, fűtés és víz nélkül a fagyos hidegben - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×