Infostart.hu
eur:
363.05
usd:
322.16
bux:
147900.66
2026. november 4. szerda Károly
Nyitókép: Pixabay

Titkos defibrillátorokat keres a mentőszolgálat

Országos defibrillátor-adatbázist készít a mentőszolgálat. Győrfi Pál, a szervezet szóvivője az InfoRádiónak elmondta: az adatbázis mobiltelefonos applikáción érhető el.

A mentőszolgálatnak évente nagyjából hatezer esetben kell közterületen újraélesztést végeznie, amiből ezer sikeres, de a mentők kiérkezéséig a laikus újraélesztésben jártas emberek is sokat tudnak segíteni bajba jutott társaikon.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az InfoRádiónak elmondta, két dologtól függ az újraélesztés esélyének a sikere:

  • Legyen ott valaki a környéken aki azonnal megkezdi az újraélesztés alapmozdulatait, a mellkasnyomásokat.
  • Lehetőleg perceken belül érkezzen oda egy defibrillátor készülék, hiszen minél előbb odaérkezik, annál nagyobb az esélye, hogy sikerül beindítani a beteg szívműködését.

Győrfi Pál elmondta azt is, hogy ennek elősegítésére szolgál a most induló kampány, amelynek keretében a már meglévő 1500-as adatbázisba szeretnék felvenni azokat a defibrillátorokat, amelyekről még nincs tudomásuk.

Most abban kérik a lakosság segítségét, hogy

a SzívCity telefonos applikáción keresztül jelezzék, ha tudomásuk van újraélesztést segítő készülékről.

"Ez azért lesz hasznos, mert segélyhívás esetén megmondhatjuk, hogy kétszáz méterre van egy defibrillátor a portán, és amíg a mentő megérkezik, azzal lehet hogy sikerül újraéleszteni a beteget" - emelte ki Győrfi Pál.

A szóvivő elmondta azt is, hogy jelenleg is használják az adatbázist az ingyenesen letölthető mobiltelefonos applikáción, a SzívCity nevű rendszerben.

"A mentők mentésirányítója segélyhívás esetén riasztja a SzívCity legközelebbi elsősegélynyújtóját, aki megkapja a címet, a GPS jel pedig odavezeti a beteghez.

A SzívCity rendszerében már a legközelebbi defibrillátor helyzete is látható" - emelte ki Győrfi Pál.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

Karikó Katalin, Vágó István, Nógrádi György, Kiss-Rigó László – a tudomány, a közélet és az egyház sem érintetlen az ügynökakták nyílása után

A közélet, a tudomány és a katolikus egyház ismert személyiségeiről is őriz vagy 6-os kartont, vagy mágnesszalagot, vagy mindkettőt az Állambiztonsági Levéltár, mint az a Nyitott Akták szerda délelőtti indulása óta nyilvános.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Hatalmas pofon Donald Trumpnak az amerikai választás - Raliznak a tőzsdék, tépik az OTP-t

Fordulatos kereskedés alakult ki a nemzetközi tőzsdéken az amerikai félidős választások után, amelyeken a demokraták a Kongresszus mindkét házában többséget szereztek. A befektetők a technológiai cégek szigorúbb szabályozásától és az adatközpont-építések lassulásától tartanak, ezért ismét nyomás alá kerültek az AI-hoz kapcsolódó részvények. Az eredményekre reagálva Ázsiában több helyen esés bontakozott ki, az amerikai határidős indexek is mínuszban kerültek, azonban délelőtt megérkezett a pozitív fordulat. Hasonló látszott a kriptopiacon is, a kezdeti esést gyorsan ledolgozták a fontosabb eszközök. Európában már eleve kisebb emelkedéssel indult a nap, majd délelőtt jelentősen begyorsult az emelkedés.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×