A Tanítanék Mozgalom nyílt levélben fordult Orbán Viktor miniszterelnökhöz. A magyarországi kompetenciamérések eredményeire kívánják felhívni a kormányfő figyelmét, arra, hogy ma Magyarországon szakközépiskolában tanuló, 10. osztályos tanulók matematikai és szövegértési képességei nem érik el a 6. osztályos gyerekek tudásának országos átlagát.
Az InfoRádiónak Törley Katalin, a Tanítanék Mozgalom egyik alapítója elmondta, hogy a nyílt levél aktualitását az adta, hogy a tavalyi kompetenciamérések kiértékelései megjelentek az Oktatási Hivatal oldalán.
"Nagyon jól látszik, hogy micsoda különbségek vannak kis, szegény leszakadó térségekben működő iskolákban tanuló gyerekek, és a nagyvárosi iskolákba járó gyerekek eredményei között.
Főleg a szakképzésben tanuló fiatalok eredménye volt sokkolóan rossz, ami azért elkeserítő, mert pont erre a területre próbáljuk meg évek óta felhívni a figyelmet"
- mondta Törley Katalin. Hozzátette, hogy az eredmények azt mutatják, hogy a szakiskolákba járó 10. osztályos fiatalok nem érik el a hatodik osztályos általános iskolás gyerekek szintjét matematikai, és szövegértési kompetenciák terén.
"Most már a legegyszerűbb dolgokhoz is nagyon komoly informatikai, és egyéb tudásra, tanulási képességre van szükség, és azt is tudjuk, hogy a szakmák évről évre változnak, megszűnnek. Ez azt jelenti, hogy azok a gyerekek, akik megtanulnak ott valamilyen szakmát, elvesznek" - hangsúlyozta.
Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere nem folytatja a tárca élén. A Tanítanék Mozgalom a nyílt levélben egy különálló oktatási minisztériumot szorgalmazott, de vajon ez segíthet-e a jelenlegi helyzeten?
Törley Katalin szerint évek óta követelnek önálló tárcát az oktatásnak, eddig sikertelenül.
"Úgy látom, hogy nem lesz változás, ez a mamut minisztérium fogja folytatni, ahol ezek a nagyon lényeges ügyek eltűnnek, és beleolvadnak ebbe a nagy katyvaszba,
ami lehet, hogy nagyon jól kiszolgálja a hatalom megőrzésére irányuló célkitűzéseket, de a tanulni vágyó, itt élő embereknek nem nagyon fog segíteni" - emelte ki Törley, hozzátéve, hogy új eszközöket kell alkalmazniuk ahhoz, hogy sikert érhessenek el.
"Megbeszéléseket tartunk, és megpróbáljuk nem feladni, pont azért mert ez mindannyiunk számára - akik eddig a Tanítanékban dolgoztunk - egy lelkiismereti ügy"- summázta.
A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kiírta a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A benyújtási határidő október 30-a.
Hétfőn éjfélkor lejár az uniós helyreállítási alap (RRF) kulcsfontosságú határideje: a tagállamoknak augusztus 31-ig kell teljesíteniük a reformokat és beruházási mérföldköveket, amelyek alapján hozzáférhetnek a még bent ragadt támogatásokhoz. Magyarország számára különösen nagy a tét, mivel a kormány nagyjából 10 milliárd eurónyi, közel 3650 milliárd forintnyi forrás megmentéséért küzd. A stratégia lényege a korábbi, más forrásból már megvalósult projektek átforgatása az RRF alá, nagy tőkejuttatások az MFB-nek és az új vasúti gördülőállomány-kezelő társaságnak, valamint hálózatfejlesztési és digitális beruházások elszámolása. A beruházások mellett jogalkotási és átláthatósági reformokat is teljesíteni kellett, köztük a társadalmi egyeztetési kötelezettséget és az adórendszer egyszerűsítését – ami ma éjfélig nem készül el, azt szeptemberben már nem lehet beszámítani a kifizetésekhez.
Kiírták a szélerőművi kapacitások létesítésére és bővítésére vonatkozó pályázatot. A közép- és nagyfeszültségű hálózaton összesen 702 megavoltamper (MVA) szabad kapacitást osztanak ki a nyertes beruházók között.