Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka
Egy Ikarus 266-os autóbusz a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Erdőbénye vasútállomásán 2016. április 20-án. Az Ikarus 200-as buszcsaládból egyre kevesebb fut az országban, ezért az Észak-Magyarországi Közlekedési Központ Zrt. is tervezi e régi típusok lecserélését új buszokra.
Nyitókép: Máthé Zoltán

Jó hírt közölt a MÁV

Az első negyedévben az előző évi huszonhétről tizennyolcra, azaz 33 százalékkal csökkent az ütközések, gázolások száma a vasúti átjárókban. Idén március végéig egy halálos, egy súlyos és öt könnyű sérüléssel járó baleset történt, mindegyik jól működő sorompóval biztosított átjáróban.

Tavaly a MÁV és a MÁV-HÉV pályahálózatának vasúti-közúti kereszteződéseiben 99 ütközés és gázolás történt, ebből 16 a HÉV átjáróiban. Ez egész évre vetítve több, mint 2016-ban, ám a tavalyi utolsó és az idei első negyedévben jelentősen csökkent a balesetek száma a megelőző évek azonos időszakaihoz viszonyítva.

Idén március végéig a MÁV hálózatán huszonötről tizenhatra (33 százalékkal) csökkent a balesetek száma a tavalyi első negyedévhez képest; a HÉV-nél két-két baleset történt 2017. és 2018. első három hónapjában. Az ütközések, gázolások kivétel nélkül a közúton közlekedők gondatlanságából, figyelmetlenségéből következtek be. Vasúti berendezés meghibásodásából eredő baleset több mint hét éve nem történt.

Címlapról ajánljuk
Ezért kell bezárni hosszú időre Aggtelek legkülönlegesebb barlangját

Ezért kell bezárni hosszú időre Aggtelek legkülönlegesebb barlangját

Február közepétől ideiglenesen búcsút int a látogatóknak az ország egyik legkülönlegesebb barlangja, az aggteleki Rákóczi-barlang; nagyszabású beruházás indul. Megújulnak az acélszerkezetek, a járófelületek és az elektromos berendezések, de speciális nyílászárókat is elhelyeznek az ott élő denevéreknek is.

Átléphetnek Volodimir Zelenszkij feje felett az oroszok és az amerikaiak

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati kijevi sajtótájékoztatóján közölte: az ukrán hírszerzés adatai szerint Oroszország egy 12 ezer milliárd dollár értékű gazdasági együttműködési csomaggal próbálja megnyerni a Trump-adminisztráció támogatását. Az államfő hangsúlyozta, hogy Kijev nem fogad el olyan megállapodást, amely az ukrán alkotmányba ütközik vagy sérti az ország szuverenitását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Brutális orosz dróneső zúdult  Zaporizzsjára, új válaszcsapást jelentett be Zelenszkij – Háborús híreink vasárnap

Brutális orosz dróneső zúdult Zaporizzsjára, új válaszcsapást jelentett be Zelenszkij – Háborús híreink vasárnap

Zajlanak a háromoldalú tárgyalások az Egyesült Államok, Oroszország és Ukrajna között, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azonban aggodalmait fejezte ki annak kapcsán, hogy szerinte titokban, Kijev kihagyásával születhet megállapodás a háború ügyében. Ukrajna Neptun rakétákkal támadta az orosz infrastruktúrát, miközben Oroszország az éjszaka folyamán csaknem 300 drónt lőtt ki Zaporizzsja területére. Oroszország bejelentette: elfogták a férfit, akit a Vlagyimir Alekszejev tábornok elleni merénylettel gyanúsítanak. Zelenszkij újabb szankciókról tett bejelentést, melyekkel az orosz fegyvergyártásra és annak finanszírozására mérne csapást az ukrán állam, sőt, a szankciókat az Európai Unió is átveheti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×