Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 8. vasárnap Aranka

Embercsempészeket fogott el a rendőrség

Embercsempészeket fogtak el a rendőrök Salgótarjánban és Szegeden, mindketten egy bűnszervezet tagjai voltak.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett embercsempészés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást több személlyel szemben. A nyomozás során a Készenléti Rendőrség munkatársai, valamint a Nógrád és a Csongrád megyei rendőrök kedden összehangolt akciót tartottak Szeged és Salgótarján településeken, amelynek alkalmával elfogták a 30 éves B. Tamás és a 40 éves D. László magyar állampolgárokat – írja a Police.hu.

Mindketten megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy 2017 augusztusában és szeptemberében haszonszerzés céljából több alkalommal működtek közre Magyarországon tartózkodó illegális migránsok külföldre szállításában. Az elfogott személyek otthonaiban a KR NNI munkatársai házkutatásokat tartottak és több – az embercsempészéshez kapcsolódó – tárgyi bizonyítékot foglaltak le.

A nyomozás adatai szerint a férfiak az ügyben már korábban elfogott és jelenleg is előzetes letartóztatásban lévő bűntársaikkal együtt egy szervezetten, összehangoltan működő embercsempész csoport tagjai voltak. A KR NNI nyomozói a férfiakat előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki, majd bűnügyi őrizetbe vették őket és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Címlapról ajánljuk
Ezért kell bezárni hosszú időre Aggtelek legkülönlegesebb barlangját

Ezért kell bezárni hosszú időre Aggtelek legkülönlegesebb barlangját

Február közepétől ideiglenesen búcsút int a látogatóknak az ország egyik legkülönlegesebb barlangja, az aggteleki Rákóczi-barlang; nagyszabású beruházás indul. Megújulnak az acélszerkezetek, a járófelületek és az elektromos berendezések, de speciális nyílászárókat is elhelyeznek az ott élő denevéreknek is.

Átléphetnek Volodimir Zelenszkij feje felett az oroszok és az amerikaiak

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szombati kijevi sajtótájékoztatóján közölte: az ukrán hírszerzés adatai szerint Oroszország egy 12 ezer milliárd dollár értékű gazdasági együttműködési csomaggal próbálja megnyerni a Trump-adminisztráció támogatását. Az államfő hangsúlyozta, hogy Kijev nem fogad el olyan megállapodást, amely az ukrán alkotmányba ütközik vagy sérti az ország szuverenitását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Brutális orosz dróneső zúdult  Zaporizzsjára, új válaszcsapást jelentett be Zelenszkij – Háborús híreink vasárnap

Brutális orosz dróneső zúdult Zaporizzsjára, új válaszcsapást jelentett be Zelenszkij – Háborús híreink vasárnap

Zajlanak a háromoldalú tárgyalások az Egyesült Államok, Oroszország és Ukrajna között, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azonban aggodalmait fejezte ki annak kapcsán, hogy szerinte titokban, Kijev kihagyásával születhet megállapodás a háború ügyében. Ukrajna Neptun rakétákkal támadta az orosz infrastruktúrát, miközben Oroszország az éjszaka folyamán csaknem 300 drónt lőtt ki Zaporizzsja területére. Oroszország bejelentette: elfogták a férfit, akit a Vlagyimir Alekszejev tábornok elleni merénylettel gyanúsítanak. Zelenszkij újabb szankciókról tett bejelentést, melyekkel az orosz fegyvergyártásra és annak finanszírozására mérne csapást az ukrán állam, sőt, a szankciókat az Európai Unió is átveheti.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×