Infostart.hu
eur:
361.72
usd:
315.97
bux:
151342.76
2026. szeptember 23. szerda Tekla

Novák Katalin: 110 milliárd forint jut bölcsőde- és óvodafejlesztésekre

A kormány 110 milliárd forintot tudott előirányozni bölcsőde- és óvodafejlesztésekre, a beruházások egy része már megvalósult vagy megvalósítás alatt áll - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn sajtótájékoztatón, a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Nyírteleken.

Novák Katalin a helyi óvoda és bölcsőde 270 millió forintos fejlesztését megemlítve elmondta, az elmúlt években mintegy kilencezer férőhelyet tudtak megújítani vagy létrehozni ezekben az intézményekben.
A fejlesztések mellett a kabinet az itt dolgozókra, például az óvodapedagógusok anyagi és erkölcsi megbecsülésére is gondolt - jelezte az államtitkár.

Hozzátette, 1200-al több óvodapedagógus dolgozik ma, mint 2010-ben, a bérük pedig a korábbiakhoz képest átlagosan a kétszeresére emelkedett a pedagógus-életpályamodellnek köszönhetően.

Az államtitkár arról is beszélt, a hároméves kortól kötelező óvodáztatásnak nagyon komoly felzárkóztató hatása van. Ma Magyarországon szinte minden hároméves korú gyermek óvodába jár, elenyésző azoknak a gyerekeknek a száma, akiknek a szülei felmentést kérnek ez alól - közölte Novák Katalin.
A nyírteleki beruházásról szólva elmondta, a 110 férőhelyes óvoda teljesen megújul, új épületet kapnak a gyerekek és a dolgozók, abban új kiszolgálóhelyiségeket, foglalkoztatókat és tornaszobát alakítanak majd ki.

Novák Katalin megjegyezte, a Nyírteleket is magában foglaló nyíregyházi 2-es számú választókerületbe mintegy egymilliárd forint érkezik különböző óvodafejlesztésekre.

Címlapról ajánljuk
Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Gazdaszövetkezetek: tragikus helyzetben a magyar mezőgazdaság

Kukoricából már importra szorul az ország: elmaradó vetések, visszafogott műtrágyázás és leállított öntözés jelzi a magyar gazdák pénzügyi válságát. Cseh Tibor, a MAGOSZ főtitkára szerint az aszályveszteségek mellett a magas energiaköltségek már a következő szezon finanszírozását is veszélyeztetik. Mint mondta, a szántóföldi ágazatot jelenleg gyakorlatilag a területalapú támogatások tartják életben, a gazdák nagyon nehéz körülmények között kell hogy döntsenek a jövőről.

Magyar Péter: indul az út a börtönbe program, újabb feljelentések

Rendkívüli parlamenti ülés összehívását és mentelmi joga azonnali felfüggesztését kéri a miniszterelnök. Magyar Péter arról is beszélt, hogy feljelentést tesz azok ellen a rendőri vezetők ellen, akik szerinte érintettek az ellene szervezett „dunai telefonos és búváros” ügyben.
inforadio
ARÉNA
2026.09.23. szerda, 18:00
Hack Péter
jogász, az ELTE emertus professzora
Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

Keményen visszaszólt a Legfőbb Ügyészség Magyar Péternek - Nem maradt el a miniszterelnök viszontválasza sem

A Legfőbb Ügyészség közleményben reagált Magyar Péter videóüzenetére, határozottan visszautasítva az ügyészi szervezetet és munkatársait bíráló kijelentéseket. A közlemény leszögezi, hogy az ügyészség munkájának egyetlen mércéje a törvényesség, a pártatlanság és a törvény előtti egyenlőség, beleértve a mentelmi jog felfüggesztésére irányuló indítványokat is. Az ügyészség hangsúlyozza, hogy döntéseit semmilyen politikai megfontolás nem befolyásolja, és az ügyészek félelem nélkül, hivatásuk szabályai alapján járnak el.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×