eur:
397.51
usd:
372.08
bux:
70505.15
2024. június 21. péntek Alajos, Leila
Élő tamagocsit fejlesztett egy magyar település

Élő tamagocsit fejlesztett egy magyar település

A kilencvenes évek virtuális világőrületén, a Tamagocsi ötletén felbuzdulva gondoltak egyet a szatmári Cégénydányádon, és azt mondták, miért ne lehetne otthon, a fotelból valódi állatot, konkrétan malacot nevelni. És az ötlet bevált – tudtuk meg Kelemen Róbert polgármestertől, aki azt is elmondta, hogy olyan partnerük is akad, aki talán sosem akarja levágatni a hízott disznaját.

Lassan vidéken is eltávolodnak a gyerekek az állattartástól – véli Kelemen Róbert. Cégénydányád polgármestere hozzátette: a Legyen malacod! program ahhoz is hozzájárul, hogy a fiatalok megszokják az állattartást, és ne riassza el őket a szag.

A program gondolata egy beszélgetésből származik, melyen a polgármester azt vitatta meg ismerőseivel, hogy hogyan lehetne nyomon követhető, egészségesebb élelmiszert az emberek asztalára rakni, illetve a vidéki állattartást népszerűbbé tenni. Ekkor került szóba a kilencvenes évek közkedvelt játéka, a Tamagocsi, aminek köszönhetően egy, a virtuális világban élő állatot gondozhattak, nevelhettek a gyerekek. „És utána jöttünk rá arra, hogy ezt miért ne lehetne megcsinálni ugyanígy a sertésekkel” – árulta el Kelemen Róbert.

Bekamerázták az ólat, így szagmentesen, otthon a fotelből hizlalhatják az emberek a disznójukat, és huszonnégy órában nézhetik, hogy mit kap enni, hogy bánnak vele, milyen körülmények között van. A szoftver ráadásul kiírja az állat súlyát, a környezet páratartalmát és más adatokat – magyarázta a polgármester. A programnak köszönhetően  nyolc ember jól fizető állást kapott – tette hozzá.

Kelemen Róbert kiemelte, hogy volt már olyan érdeklődő, aki azt kérdezte, hogy van-e arra lehetőség, hogy nem vágják le a malacot, hanem természetes elpusztulásáig gondozzák. „Én felőlem addig lehet ott, ameddig jól érzi magát” – fogalmazott a polgármester, de hozzátette: „mindennek ára van”.

A témáról bővebben az InfoRádió Családi hét című magazinjában hallhatnak, hétfő este fél nyolckor.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
A szlovák egészségügyi kormánybiztos szerint nem is volt Covid-járvány

A szlovák egészségügyi kormánybiztos szerint nem is volt Covid-járvány

Komoly nemzetközi problémát okozhat Szlovákiának, hogy június elején – a világon egyedüli államként – nem csatlakozott az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályaihoz. A Szlovákiát képviselő Peter Kotlár a pozsonyi parlament egészségügy bizottsági ülésén azt mondta, hogy ő csak az „emberi jogokat és az ország szuverenitását” védte azzal, hogy elutasították a dokumentum alkalmazását. Kotlár azt is megismételte, hogy Szlovákiában egyébként sem volt covid-járvány.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.06.21. péntek, 18:00
Ferencz Orsolya
űrkutatásért felelős miniszteri biztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×