A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) közleménye szerint Alexandriai Szent Kelemen számolt be arról, hogy január 6-án már a gnosztikus Bazilidesz (2. század) követői megünnepelték Jézus keresztségét, mert azt vallották, hogy az ember Jézus csak a keresztségkor vált Isten Fiává. Az egyiptomiak a Nílus vize ünnepeként ismerték, mely szerint e napon merítettek a Nílus vizéből és megszentelték azt.

A 4. század elejétől kezdődően lett ez a nap liturgikus ünneppé és ennek szokása gyorsan elterjedt előbb keleten, majd nyugaton. A keresztények körében 312-325 között kezdett terjedni mint Jézus Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepe.

A magyarság körében a vízkereszt ünnepéhez kötődően népszokások alakultak ki a századok során. A víz és a tömjén megszenteléséből alakult ki a házszentelés hagyománya is.

Vízkeresztkor még egyszer meggyújtják a karácsonyfa gyertyáit, szétosztják a megmaradt édességet, a fát tűzre teszik, csak egy ágacskát tűznek belőle a szentkép mögé a gonosz ellen. Délben és este még folyt a vendégeskedés, esti harangszó után pedig kezdődött a kántálás és a csillagjárás (misztériumjáték), amely a 16. századtól kezdve alakult ki. Az úgynevezett "csillagozás" (csillagének) vagy háromkirályjárás dramatikus játékában a bibliai királyokat megszemélyesítő alakok vonulnak fel, akiket - a betlehemezés mintájára - gyerekek személyesítették meg.

Vízkereszt azért is kiemelt ünnep a katolikus egyház életében, mert ekkor kezdődik meg a házszentelések időszaka, amely a 15. századtól kialakult szokás. A szertartás során a pap az újonnan megáldott szenteltvízzel meghinti az otthonokat, megáldja a benne lakókat, dolgozókat. A házszentelés után az ajtóra fölírják az évszámot és a népi értelmezés szerint a háromkirályok nevének (Gáspár, Menyhért, Boldizsár) kezdőbetűit: 20 + G + M + B + 18. Az eredeti értelmezés szerint a három betű a latin áldásformula kezdőbetűit jelenti: Christus Mansionem Benedicat ("Krisztus áldja meg e házat").