eur:
416.35
usd:
400.69
bux:
79973.37
2025. január 6. hétfő Boldizsár
Van élet az Alexandra-csőd után?

Van élet az Alexandra-csőd után?

A legtöbb, a hajdan az Alexandra könyvesbolt hálózatához tartozó üzlet új tulajdonosok irányításával újranyitott, a könyvkiadók, nyomdák azonban még egy fillért sem láttak az Alexandra tartozásából. Majd egy évvel az Alexandra-csőd után a könyvpiac helyzetéről Kocsis András Sándor, a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke beszélt az InfoRádióban.

A január közepén történt bejelentés nem volt váratlan, de megrázta a könyvszakmát – hangsúlyozta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke.

„A könyvszakma az éves forgalmának 35-40 százalékát november-decemberben realizálja. Drámai módon hatott, hogy pont ez a forgalmi tömeg tűnt el. A november-december-január-februári forgalmával még nem számolt el a Könyvbazár és a Rainbow Kft.”

A bejelentéskor nem lehetett tudni, mi lesz az 59 bolttal, a készletekkel és a tartozásokkal, de – mint Kocsis András Sándor kiemelte, kereskedőláncok segítségével a legnagyobb boltokat megnyitották.

„Úgy tűnik, hogy a hajdani 59 boltból 10-12-et nem nyitnak újra. A több üzletet is átvevő Bookangel Kft. szeptember 1-jétől újraindította az áruház weboldalát is.”

Kocsis András Sándor fájdalmas következménynek tartja, hogy a hajdani háromosztatú könyvszakma leszűkült, ugyanakkor hozzátette, a tisztulás, a megbízható partnerek jelenléte, elengedhetetlen.

„Úgy tűnik, hogy karácsonyra már ezek a boltok tudják hozni azt a forgalmat, ami tavaly a Rainbow-hálózatban realizálódott.”

A hálózat a bizományba adott könyvkészletek jelentős részével még mindig nem tudott elszámolni

– mondta a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke, hozzátéve, a Kossuth Kiadói Csoportnál ez jóval százmillió forint feletti nagyságrendet jelent.

„Ez, bár kevésbé, mint vártuk, még mindig nagyon súlyos problémát jelent. A harmadik probléma, a 3-3,5 milliárd forintos tartozás elsősorban a kiadóknak, nyomdáknak jelent gondot, nem oldódott meg.”

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének elnöke január végén feljelentést tett, ám azóta sem kapott tájékoztatást a vizsgálatok elindulásáról az ügyészségtől.

„Időközben a kiadók többsége is különböző eljárásokat indított a Könyvbazár, illetve a Rainbow Kft. ellen.”

Kocsis András Sándor értékelése szerint az Alexandra csődje után az erősebbek erősebbé váltak, a kis és közepes, független kiadók, amelyek nem tartoznak kereskedelmi láncokhoz, azonban nehéz helyzetbe kerültek.

„Többen teljesen felfüggesztik vagy kényszerből jelentősen visszavágják a tevékenységüket" - tette hozzá.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Gémesi György: kemény év vár az önkormányzatokra, sok település kényszerült adóemelésre

Gémesi György: kemény év vár az önkormányzatokra, sok település kényszerült adóemelésre

A forráshiány és az elvonások miatt reálértékben kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk az önkormányzatoknak idén, mint 2024-ben – mondta az InfoRádióban a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. A gödöllői polgármester szerint az önkormányzatoknak nem maradt más lehetősége, mint az adóemelés és bizonyos kiadások visszafogása annak érdekében, hogy biztosítani lehessen a mindennapi működést.

„El tudjuk érni, hogy Putyin rábólintson, próbálják meg meggyőzni Zelenszkijt”

A pozsonyi parlament alelnöke szerint a szlovák kormány képes lenne elérni, hogy Vlagyimir Putyin részt vegyen az orosz-ukrán háború lezárását előidéző béketárgyaláson, amennyiben azt Pozsonyban tartanák. Andrej Danko megerősítette, hogy találkozni fog az orosz parlament és kormány képviselőivel. A szlovák ellenzéket arra szólította fel, hogy ők győzzék meg ugyanerről Volodimir Zelenszkijt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.07. kedd, 18:00
Aczél Petra
kommunikációs szakértő, a MOME rektorhelyettes
Trump ígéreteire rángatták a tőzsdéket

Trump ígéreteire rángatták a tőzsdéket

Vegyes mozgásokat mutattak az ázsiai tőzsdék a hétfői kereskedésben, míg Európában pozitív elmozdulásokkal indult az új hét. Az európai piacokon dél környékén begyorsult az emelkedés azt követően, hogy információk szivárogtak ki Donald Trump vámemelési terveivel kapcsolatban, később azonban elfogyott a lendület, miután Trump cáfolta a lapértesüléseket. Mindeközben az amerikai tőzsdék emelkednek a tech szektor vezetésével. A mai napon ugyan még nem érkeznek igazán piacmozgató makroadatok, azonban a hét későbbi részében több fontos amerikai munkaerőpiaci mutató is napvilágot lát majd.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×