Életpálya

„(...) lehet, hogy meg kell halnom, de kérem, ne írják rólam az ítéletben azt, hogy osztályom ellensége vagyok, feleségem, testvéreim és a barátaim ne mondhassák rólam, hogy osztályom árulója lettem!” Ettől tartott a legjobban Géczi Tibor, amint erről halálraítéltként mondott iménti szavai is tanúskodnak. 

Munkásszülők gyermekeként született 1930-ban. A harmadik polgári iskolai osztály elvégzése után kimaradt az iskolából. Később kitanulta a kárpitos mesterséget, mégis segédmunkásként helyezkedett el az Angyalföldi Vasszerelvény Gyárban. 1950-ben megpróbált Ausztriába szökni, emiatt két év börtönre ítélték. Büntetésének letöltése után a gyárban lakatosnak képezték ki. Nemsokára az üzem megbecsült tagjává vált: többször kapott kiváló dolgozó és sztahanovista oklevelet, tagja lett a szakszervezetnek és az üzemi bizottságnak. Hamarosan feljebb lépett a ranglétrán, a forradalom kitörésekor már minőségellenőrként végezte munkáját. Nős volt, feleségével egy kislányt nevelt. A gyárban népszerű volt, ami közrejátszhatott abban, hogy a forradalom kitörésekor az igazgatóság kérésére belépett a gyári őrségbe.

Október 27-én arra biztatta társait, hogy vegyék fel a munkát, s ez volt az a pillanat, amely végül a forradalomhoz való csatlakozásra késztette. Ahogy vallomásában írta: „Októberben azt mondták nekem, hogy munkásáruló és hazaáruló vagyok, mert a dolgozókat munkába hívtam 27-én. Azt akartam visszavonatni, s így kerültem a Corvin közbe.” Csatlakozott tehát a fegyveres felkeléshez, a Corvin közben az őrség és a fogda ellenőrzése volt a feladata, de ő intézte a halottak temetését is. Egyéb fontos megbízásokat is teljesített, többek között kapcsolatot tartott a Kilián laktanyával. Maléter Pál ezredes megbízásából felkereste a Gábor Áron Tüzértiszti Iskolát, ahol buzdító beszédet tartott. A vád szerint az tüzérek ennek hatására álltak a forradalom mellé és választottak forradalmi katonai bizottságot.

November 4-re virradóan ügyeletes volt a Corvin közben, több felkelő csoportot is ő riasztott a szovjet támadás hírével. A hírrel elindult a Parlamentbe Nagy Imréhez is, de az épületbe más nem tudott bejutni. Egy fegyveres parancsnok az újpesti városházához küldte egy üzenettel. A fegyveres ellenállásban nem vett részt. Ezt követően az újpesti fegyveresekhez csatlakozva harcolt a szovjetek nyomasztó túlereje ellen.

A szabadságharc fegyveres leverését követően a Kádár kormánnyal szemben széleskörű politikai ellenállás bontakozott ki az országban. Legfontosabb szervezetei a munkástanácsok lettek. Géczi Józsefet munkahelyén november 24-én titkos szavazással megválasztották a munkástanács tagjává

1957. június 24-i letartóztatásáig az Angyalföldi Vasszerelvény Gyár munkástanácsának elnöke volt.

Első fokú ítéletében a Fővárosi Bíróság Halász Pál vezette Népbírósági Tanácsa életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélte a népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedés kezdeményezésének vádjával 1957. december 30-án. Szűkebb lakókörnyezete is kérelmezte, hogy a Legfelsőbb Bíróság enyhítsen az ítéleten, „népszerető, becsületes ember”-ként jellemezve Géczit, ám mindhiába. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Borbély János elnökletével halálos ítéletre súlyosbította az életfogytiglani büntetését. 1958. november 11-én végezték ki. 

Forrás, felhasznált szakirodalom:

Géczi József pere. BFL XXV. 4. a 7106/57

1956 Kézikönyve III. Megtorlás és emlékezés. A kézikönyv főszerkesztője Hegedűs B. András, a kötetet szerkesztette Kende Péter. 1956-os Intézet. Budapest, 1996.

Eörsi László: 1956 mártírjai. 225 kivégzett felkelő. Budapest a forradalom napjaiban. Szentpétery Tibor fotóival. Rubicon-Ház, Budapest, 2006.

Eörsi László: Corvinisták. A VIII. kerület fegyveres csoportjai. 1956-os Intézet. Budapest, 2001.

Zinner Tibor: Halálos évtized a „Népköztársaság nevében!”. A Legfelsőbb Bíróság halálos ítéletei 1957. január 14. és 1966. október 13. között, In „A Köztársaság nevében!”. Pálinkás György emlékkönyv. Szerk. Balla Judit–Borbély Zoltán–Koltay András. Rejtjel Kiadó, Budapest, 2007.

Halász Pál pályája

Idézetek a vallomásából

Géczi József 1957. június 25-ei vallomásában így emlékezett arra, hogyan próbálta a Kossuth Tüzértiszti Iskola vezetőit és legénységét a forradalom mellé állítani Maléter Pál megbízásából: „(...) volt ott egy vezérőrnagy és másik két magas rangú tiszt (...) Mikor fenn álltam a kocsin, akkor is akart a vezérőrnagy valamit mondani, de közbekiabáltak, halljuk a felkelőt. (...) Én megmondtam, hogy a Kilián laktanyából jöttem. Célunk megvalósítani a magyar kommunizmust (a jugoszláv rendszer analógiájára). Végre eljön az az idő, amikor minden a magyar dolgozóé lesz. A föld, a gyár végre azé lesz, aki megmunkálja. A gyárat a munkástanácsok révén a dolgozók vezetik.”

In: Eörsi László: Corvinisták, 1956. A VIII. kerület fegyveres csoportjai. 1956-os Intézet. Budapest, 2001. 86.

Géczi József vallomása arról, hogyan vélekedett az 1956. október 29-ei munkafelvételről és a fegyveres ellenállás beszüntetéséről: „(...) úgy gondoltam, hogy fegyveres harcban veszek részt, jóvá tudom tenni hibámat. [...] Felháborodásom oka, a rádió hazug híradása volt, hogy vége van a fegyveres harcnak. Harcomat az orosz csapatok ellen akartam folytatni, mert csak így láttam biztosítva a magyar függetlenséget. Bíztam a Nagy Imre-kormányban, programjában, munkástanácsok működésében. Hittem a nemzeti kommunizmusban.”

In: Eörsi László: Corvinisták, 1956. A VIII. kerület fegyveres csoportjai. 1956-os Intézet. Budapest, 2001. 401–402. 

A Népszabadság hírei a kivégzése napján

1958. november 11., kedd

Dr. Münnich Ferenc Székesfehérvárott: A nép igényei szerint vezetjük az ország ügyeit

(...) Minden becsületes dolgozó nyugodtan és szabadon mondhatja el véleményét, rámutathat a még meglévő hibákra, megjelölheti a véleménye szerint helyes intézkedéseket, amelyek a hibák megszüntetéséhez vezetnek. – és senki sem fogja azt mondani bírálatáért, hogy az ellenség hangja beszél belőle! (...)

Emléktáblával jelölik meg a KMP egykori kerületi központjait

(...) A negyvenedik évfordulóról szóló megemlékezések alkalmából a kerületi és az üzemi pártbizottságok emléktáblát lepleznek le azokon a helyeken, amelyekhez a KMP működésének, a proletariátus forradalmának jelentősebb eseményei fűződnek. (...)

(...) A IX. kerületi Szamuely utcában leleplezik és megkoszorúzzák azt a márványtáblát, amellyel az illegalitás évei alatt is nagyszerű tevékenységet folytató Ifjú Proletár című kommunista lap harcos munkájának állítanak emléket. (...)

Kállai Gyula a debreceni értelmiségi nagygyűlésen: Az értelmiség számára a szocializmus teremti meg az alkotó munka minden lehetőségét

(...) A magyar értelmiség legjobbjai már 40 esztendővel ezelőtt együtt küzdöttek a munkásosztállyal és a szegényparasztsággal a proletárdiktatúra megteremtéséért, az embertelen Horthy-rendszerben együtt harcoltak a kapitalista kizsákmányolás ellen. (...)

(...) Az állam biztosítja az írók és a művészek gondtalan, nyugodt alkotó munkájának feltételeit. (...)