Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós
3-as metró: ki babrálta a vésznyitót?

3-as metró: ki babrálta a vésznyitót?

Továbbra is idegenkezűségre gyanakszik a BKV a 3-as metró felújított orosz szerelvényeinek ajtómeghibásodásainál, a fedélzeti térfigyelő kamerák felvételeit elemzik a szakemberek, hogy kiderítsék, "babrálta-e valaki a vésznyitót" - mondta Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek.

A napilap csütörtöki számában megjelent cikk ismerteti, hogy

a vezérigazgató két esetben már feljelentést tett a rendőrségen, a rendőrség közérdekű üzem megzavarásának gyanújával nyomoz.

Először egy ajtórésbe dugott fakocka, majd később egy közelebbről nem ismert idegen tárgy miatt nem nyíltak és záródtak az ajtók, a múlt héten pedig bár kinyíltak, de úgy is maradtak. Megmagyarázhatatlan a felújított orosz szerelvények többhetes fogalomkivonása, a munkálatokat végző Metrovangonmas komoly vizsgálata és szoftverfrissítése, valamint a hatósági engedélyek alapján újbóli forgalomba helyezése után történtek is. Olyan is előfordult, hogy nem működött az ajtók mozgását visszajelző berendezés.

A 3-as metróvonal 37, egyenként 6 kocsiból álló szerelvényét újíttatja fel a BKV.

Jelenleg továbbra is csak 13 felújított szerelvény van Budapesten, augusztusban nem is érkezik szállítmány,

pedig az oroszok korábban azt ígérték, havi kettő helyett ezután majd hármat küldenek. Bolla Tibor közölte: a szerelvények Oroszországba történő kiszállítását éppen a hibák miatt nem lehetett eddig felgyorsítani, mert ha többet küldenek, akkor nem tudják az utasforgalomnak megfelelő számú kocsit forgalomban tartani.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×