Infostart.hu
eur:
375.08
usd:
317.35
bux:
127083.87
2026. február 26. csütörtök Edina
Megdöbbentő levelet adott át a szülőknek a veronai balesetben érintett busztársaság vezetője

Megdöbbentő levelet adott át a szülőknek a veronai balesetben érintett busztársaság vezetője

Újabb hír a veronai busztragédia utáni történésekről.

a Pizolit Kft. ügyvezetője a szülők többszöri kérésére, nagyjából hat héttel a tragédia után találkozott először a hozzátartozókkal, mégsem részvétnyilvánítással kezdte, hanem egy tájékoztatóval, amiben többek között feladatokról, szalagkorlátok rugalmassági zónájáról és egy tájékoztató filmről ír.

A levél sokkolta a szülőket - írja a 24.hu.

A sofőr elaludt, a busz a korlatnak sodródott. Ezért helytáll a biztosító, én pedig országos kampányt indítok az elalvás okainak kiküszöbölésének érdekében. Meglepően egyszerű dolgok tudnak jót tenni, pl. kék fény a vezetőfülkében, alvásminőség mérő applikáció a mobiltelefonon – ez az első pont a kiosztott levélben.

A magyarországi és olaszországi nyomozás még fél évvel a baleset után is tart, gyanúsított egyelőre nincs, a nyomozást meghosszabbították.

A levél ötödik pontja a legmegrázóbb: "Már forgatjuk azt a tájékoztató filmet, amelyik induláskor felkészít pl. az üvegtörő kalapácsok helyére. Ha ezt látják, biztosan többen megmenekülnek."

Ennél szerencsétlenebb mondatot nehéz kitalálni egy ilyen tragédia után - írja a 24.hu.

Címlapról ajánljuk
Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Deák András: az ukrán gazdaság a támogatásoktól függ, de már Moszkva is érzi az elmúlt négy évet

Az ukrán gazdaság pár hónap alatt elvérezne, ha hirtelen elapadnának a támogatások, de a szankciók és a hadviselés miatt Oroszország tartalékai is jelentősen megcsappantak – erről beszélt az NKE Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.02.26. csütörtök, 18:00
Győri Enikő
a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke, a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×