Infostart.hu
eur:
386.09
usd:
330.96
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő

Így juthat el hajóval a vizes vb-re

A Duna fontos közlekedési útvonala lesz a vizes világbajnokságnak, a Mahart Passnave Kft. és a Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. együttműködési megállapodása értelmében hajókkal szállítják a verseny helyszíneire a nézőket - mondta Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériuma sportért felelős államtitkára.

Szabó Tünde hozzátette: a 20 percenként járó körjáratokkal tehermentesítik a tömegközlekedést.

Közölte,

tizenkét új kikötő létesült,

az események után a kikötők egy részét a budapesti és a Dunakanyar menti menetrendi hajós közlekedésben használják.

"Időarányosan minden munkával készen állnak az ország történetének eddigi legnagyobb, 18 nap múlva kezdődő sporteseményének lebonyolítására" - mondta.

Úgy határozták meg a fővárosban létesítendő kikötők helyét és számát, hogy azok a rendezvény minden hajós és logisztikai igényének kiszolgálása mellett hosszú távon Budapest turizmusának javára váljanak, illeszkedve a városképbe - jegyezte meg.

Szántó Éva, Bp2017 Világbajnokságot Szervező és Lebonyolító Nonprofit Kft. ügyvezetője közölte: az együttműködés nagy segítség az ide érkezőknek, összekapcsolja a fővárosi versenyhelyszíneket. A szurkolók gyorsabban juthatnak el a verseny helyszíneire, a kikötők alkalmasak több hajó egyidejű fogadására is. Magyarországnak két év állt rendelkezésére az esemény megrendezésére, ez rekord tövidnek számít, és minden készen áll - jelezte. Az eddigi nevezések alapján rekordrészvétel várható - mondta.

Varga Csaba, a Bp2017 Kft. üzemeltetési és logisztikai menedzsere arról beszélt, hogy 1,5 éve kezdték a rendezvény hajós kiszolgálásának tervezését, modern, biztonságos közlekedést biztosítanak az ide látogatóknak. Akinek van jegye bármelyik aznapi budapesti eseményre, az a MÜPA és a Műegyetem előtti kijelölt P3R parkolókban ingyen parkolhat és veheti igénybe a világbajnokság hajójáratait - ismertette.

Spányik Gábor, Mahart ügyvezetője elmondta:

a cég 14 hajót újított fel az elmúlt időszakban,

a hajókat fedélzeti kommunikációs eszközökkel látták el, a beruházás értéke 800 millió forint volt. Közlése szerint 12 új kikötő épült meg, a műszaki átadása a következő napokban várható, azok hosszú éveken keresztül üzemelhetnek.

Négy kikötő a Dagálynál, 3 kikötő Margit szigeten, egy a Batthyány téren, 2 kikötő a Vigadó téren, illetve egy-egy a Műszaki Egyetem előtt és MÜPA előtt létesült, P+R parkolót is építettek. A helyszínek között 250 személyes hajók közlekednek majd. A kikötők egy részében a rendezvény után tematikus történelmi hajóutat alakítanak ki, ezen a magyar hajózás történetével ismerkedhetnek meg, történelmi hajókat állítanak ki. A tematikus túra útvonalának indulópontja a Vigadó térnél található Kossuth múzeumhajó, és a Parlament előtti Lajta monitor hajó lesznek. A további hajókat az Olimpiai parknál, a Margit szigeten, és a Dagálynál létesülő kikötőkben állítják ki.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×