Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Ez hiányzik Magyarországról Tölgyessy szerint

Ez hiányzik Magyarországról Tölgyessy szerint

A nyugatos értékrend magyar modelljére lenne szükség az ország sikerességéhez – vélekedett Tölgyessy Péter alkotmányjogász a Hegymenet című kötet bemutatóján, a budapesti Kossuth Klubban.

Tölgyessy Péter értelmezésében részint abból fakadóan alakulhatott ki 2010 után egy újabb rendszerváltással az Orbán-rendszer, hogy a '89-es rendszerváltást követően nem sikerült Magyarországnak felzárkóznia Nyugat-Európához.

Az alkotmányjogász aláhúzta: nem igaz az az ellenzéki állítás, hogy a kormány politikájának minden eleme rossz; igenis vannak eredményei – mondta.

Hozzátette:

„ez a berendezkedés újra elfordulást jelent a magyar történelem egyik alaptendenciájától, a nyugatos tendenciától.

Attól a vágytól, hogy a nyugattal legyünk sikeresek. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a berendezkedésnek ez az egyik alaptétele”.

Ez azonban nem új a magyar történelemben, amelyben a térségi determinációk általában felülírták a magyar politika mozgásait – tette hozzá Tölgyessy Péter.

Ez hiányzik Magyarországról Tölgyessy szerint

„Jó eséllyel, ha megváltozik a világ trendje, akkor valami olyasmi történik, mint korábban a hasonló berendezkedésekkel” - véli az alkotmányjogász.

Magyarország pedig az alkotmányjogász szerint akkor lehet sikeres, ha kész arra, hogy más irányba induljon, ha ez a változás megtörténik, ehhez azonban fönn kell tartani és képviselni kell a nyugatos értékeket és tudást, például a racionális beszédet, amely rávilágít a berendezkedés alternatív valóságának logikátlanságaira – vélekedett az alkotmányjogász.

„Magyar modellre van szükség.

Ez egy veszélyes állítás, amit mondok, mert a Fidesz is erre hivatkozva építi föl a világtól eltérő megoldását, de az is biztos, hogy nem egyszerű másolással születhet meg a megoldás, mert különben belekerülünk abba a vergődésbe, hogy nyugatos értékeket képvisel, de teljesen idegen az országtól” - fogalmazott.

Tölgyessy Péter úgy látta, hogy a sikeres átalakuláshoz egy felemelkedési vízióval társadalmi érdekegyesítésre is szükség volna, illetve jó szerencsére.

Abban, hogy a jelenlegi kormányzati politika közgazdaságilag nem fenntartható hosszútávon, mindkét a bemutatón felszólaló közgazdász egyetértett. Chikán Attila, egyetemi tanár szerint súlyos ára van annak, hogy bizonyos makrogazdasági számok kedvező képet mutatnak.

„Ezeket lehet kendőzni azzal, hogy a televízióban nem mutatunk olyan képeket, amelyek kórházaknak a belsejét mutatják,

vagy nem mutatunk olyan chart-okat, amelyek a Pisa-felmérés eredményeit mutatják. (...) Vagy valamilyen fordulatot kell végrehajtani, vagy ebből nagyon katasztrofális következmények fognak származni” - véli Chikán Attila.

Csaba László egyetemi tanár hasonlóan látta.

„Ha valaki fordítva ül a lovon, akkor viszonylag ritkán tud vágtát nyerni.

Tehát, ha valaki tényleg azt gondolja, hogy arra kell az ország teljes beruházási kapacitásának a felét elkölteni, hogy a következő 30 évben itt legyen az egész világon a legolcsóbb az energia, olcsóbb mint Kínában meg Indiában, az fordítva ül a lovon” - fogalmazott Csaba László.

A Hegymenet című, nemrég megjelent kötet több mint 20 tanulmányban taglalja a magyar társadalom legfontosabb problémáit, amelyekre megoldási lehetőségeket is vázolnak a szerzők.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Megölték Irán legfőbb vallási vezetőjét – közölte Izrael, majd Donald Trump is megerősítette

Az izraeli hadsereg közlése szerint Ali Hamenei ajatollah meghalt a csapásokban, és a holttestét is megtalálták. Teherán válasza szerint az ajatollah él, és irányítja az országot – aztán Donald Trump magyar idő szerint szombat késő éjjel közölte: Ali Hamenei, „a világtörténelem egyik leggonoszabb embere” halott. Az amerikai elnök Truth-posztjában azt írta: „itt az alkalom, hogy az irániak visszavegyék az országukat.” Közölte: a bombázás folytatódik a héten, vagy ameddig szükséges.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, meghalt az ajatollah - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Jordániát, Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére, Benjámin Netanjahu izraeli vezető később hivatalos bejelenést is tett. Teherán a nap folyamán folyamatosan tagadta az ajatollah halálhírét. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×