Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
Megvan, mikor kezdik kialakítani a budapesti szuperkórházakat

Megvan, mikor kezdik kialakítani a budapesti szuperkórházakat

Kiemelt beruházássá nyilvánította a kormány az Egészséges Budapest Programot. A projekthez szükséges hatósági és közigazgatási eljárások így gyorsabban zajlanak majd, és a szuperkórházak kialakítása miatti építkezések is hamarabb elkezdődhetnek - mondta az InfoRádiónak Cserháti Péter miniszteri biztos.

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű üggyé nyilvánította a fővárosi kórházak megújítását célzó Egészséges Budapest program megvalósításával összefüggő közigazgatási hatósági ügyeket rendeletében a kormány. A Magyar Közlöny csütörtöki számában megjelent jogszabály lehetővé teszi mind a huszonhat beruházási helyszínen tervezett fejlesztések engedélyeztetésének és végrehajtásának a felgyorsítását.

 "A kerületi és fővárosi rendezési tervek és szabályzatok módosítása nem túl gyors folyamat, most a rendelet 24 pontban sorolja fel azokat a közigazgatási ügyeket, amelyben kiemelt beruházásként a program engedélyeit nyolc, illetve 15 napos eljárás határidővel kell majd elbírálni" - mondta az InfoRádiónak Cserháti Péter, az Egészséges Budapest Program miniszteri biztosa.

A fővárosi kórházfejlesztésekről szóló előterjesztés előkészítése folyik az Emberi Erőforrások Minisztériumában, és Cserháti Péter szerint a nyáron a végleges kormánydöntésnek meg kell születnie. Utána kiemelt beruházásként felgyorsulhatnak az események. A megújulás azonban már elindult.

"Van olyan kisebb beruházás, amely már most is zajlik. Több intézményben az eszközbeszerzések kezdődtek már el. A kórházaknak pedig folytatniuk kell a tervezést, mert a döntés után az engedélyezéseket még idén el kell indítani, hogy jövő év elején a nagy centrumokban a bontás és a közművesítés is megkezdhető legyen" - mondta Cserháti Péter.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×