eur:
416.22
usd:
400.39
bux:
79973.37
2025. január 6. hétfő Boldizsár
Járókelőket fosztottak ki Budapesten - videóval

Járókelőket fosztottak ki Budapesten - videóval

Három férfit vett őrizetbe és gyanúsít a rendőrség.

Rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást H. István 35 éves és B. Róbert 29 éves román állampolgárok, valamint K. Ferenc 45 éves budapesti lakos ellen a Budapesti Rendőr-főkapitányság.

A három férfi 2017. április 16-án 2 óra 30 perc körül Budapest VII. kerületében a Rákóczi úton megütött egy járókelőt, aki emiatt elesett. Ezután az elkövetők átkutatták a zsebeit, és elvették a mobiltelefonját, bankkártyáját, valamint készpénzét - írták a police.hu-n.

Három nappal később H. István és B. Róbert ismét kirabolt egy férfit Budapest XI. kerületében a Móricz Zsigmond körtéren. A két elkövető többször megütötte a sértettet, aki a bántalmazás miatt a földre esett. A két férfi ezt kihasználva elvette a mobiltelefonját, majd elmenekült a helyszínről.

Az elkövetőket a térfigyelő kamerák rögzítették. A felvételek alapján az erzsébetvárosi nyomozók április 19-én a Blaha Lujza téri aluljáróban elfogták K. Ferencet, akit ezt követően előállítottak a kerületi rendőrkapitányságra.

Az újbudai rendőrök a nyomozás eredményeképp még aznap este elfogták H. Istvánt a Nyugati pályaudvarnál és társát a Jászai Mari téri aluljáróban.

A nyomozók a három férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és előterjesztést tettek előzetes letartóztatásuk indítványozására.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

Címlapról ajánljuk
Gémesi György: kemény év vár az önkormányzatokra, sok település kényszerült adóemelésre

Gémesi György: kemény év vár az önkormányzatokra, sok település kényszerült adóemelésre

A forráshiány és az elvonások miatt reálértékben kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk az önkormányzatoknak idén, mint 2024-ben – mondta az InfoRádióban a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke. A gödöllői polgármester szerint az önkormányzatoknak nem maradt más lehetősége, mint az adóemelés és bizonyos kiadások visszafogása annak érdekében, hogy biztosítani lehessen a mindennapi működést.

„El tudjuk érni, hogy Putyin rábólintson, próbálják meg meggyőzni Zelenszkijt”

A pozsonyi parlament alelnöke szerint a szlovák kormány képes lenne elérni, hogy Vlagyimir Putyin részt vegyen az orosz-ukrán háború lezárását előidéző béketárgyaláson, amennyiben azt Pozsonyban tartanák. Andrej Danko megerősítette, hogy találkozni fog az orosz parlament és kormány képviselőivel. A szlovák ellenzéket arra szólította fel, hogy ők győzzék meg ugyanerről Volodimir Zelenszkijt.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.01.07. kedd, 18:00
Aczél Petra
kommunikációs szakértő, a MOME rektorhelyettes
Trump ígéreteire rángatták a tőzsdéket

Trump ígéreteire rángatták a tőzsdéket

Vegyes mozgásokat mutattak az ázsiai tőzsdék a hétfői kereskedésben, míg Európában pozitív elmozdulásokkal indult az új hét. Az európai piacokon dél környékén begyorsult az emelkedés azt követően, hogy információk szivárogtak ki Donald Trump vámemelési terveivel kapcsolatban, később azonban elfogyott a lendület, miután Trump cáfolta a lapértesüléseket. Mindeközben az amerikai tőzsdék emelkednek a tech szektor vezetésével. A mai napon ugyan még nem érkeznek igazán piacmozgató makroadatok, azonban a hét későbbi részében több fontos amerikai munkaerőpiaci mutató is napvilágot lát majd.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×