eur:
393.87
usd:
364.86
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Szigorúbb lett a jogi határzár

A jogi határzárat szigorító módosításokat fogadott el kedden az Országgyűlés a kormány javaslatára.

Pintér Sándor belügyminiszter előterjesztését 138 kormánypárti és jobbikos igen szavazattal, 6 - LMP-s és független képviselők által leadott - nem ellenében, 22 - zömmel szocialista - tartózkodás mellett fogadták el a képviselők.

A parlament döntésével kiegészítette a menedékjogi törvényt a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetre vonatkozó eljárási szabályokkal.

Így ilyen időszakban menedékjogi kérelmet alapesetben a menekültügyi hatóság előtt személyesen, kizárólag a határon lévő tranzitzónában lehet benyújtani, a menedékkérőnek pedig a kérelme jogerős elbírálásáig ott kell várakoznia. Ezt a helyet ez alatt az idő alatt csak kifelé - vagyis a most meglévő tranzitzónák esetében Szerbia felé - hagyhatja el.

Gyorsítják az eljárást azzal, hogy a menedékkérelem elutasításával szembeni felülvizsgálati kérelmet a döntés közlésétől számított három napon belül kell benyújtani a menekültügyi hatóságnál, amely azt szintén három napon belül megküldi a bíróságnak.

A menekültügyi hatóság a rendelkezésre álló adatok alapján megszüntetheti az eljárást, ha a menedékkérő írásban visszavonja kérelmét, megtagadja a nyilatkozattételt, ujjnyomatának, arcképmásának rögzítését megakadályozza vagy elhagyja a tranzitzónát. A megszüntető végzéssel szemben nincs lehetőség fellebbezésre.

A törvénymódosítás azt is tartalmazza, hogy a személyes meghallgatást az eljáró bíróság a tranzitzónában vagy távközlő hálózaton keresztül tartja meg.

Rögzítették: a menedékkérőnek a további jogorvoslattal nem támadható döntés közlése után el kell hagynia a tranzitzónát.

Ha a jogerős döntés után nyújt be a kérelmező menedékjogi kérelmet, akkor ez új kérelemnek minősül, azonban az újabb eljárásban az ellátáshoz való jog nem illeti meg a külföldit.

Ezeket a módosításokat a folyamatban lévő kérelmek elbírálásánál is alkalmazni kell azzal a kitétellel, hogy ezekben az esetekben az elismerését kérő a tranzitzónát a jogerős döntésig elhagyhatja.

Bővítették a tömeges bevándorlási válsághelyzet elrendelésének lehetőségét is. Így például minden olyan esetben dönthetnek a bevezetéséről, ha a magyarországi határvonal schengeni szakaszának védelmét közvetlenül veszélyeztető, a migrációs helyzettel összefüggő körülmény alakul ki.

A menedékjogi és az államhatártörvényben is kimondták: tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben a rendőrök Magyarország területén - vagyis nem csak a határtól számított 8 kilométeres sávon belül - feltartóztatják az itt jogellenesen tartózkodó külföldieket, és a határkerítés kapuján átkísérik őket, kivéve, ha bűncselekmény elkövetésének gyanúja merül fel.

Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben a tranzitzónában tartózkodó menedékkérőket akkor lehet beléptetni Magyarországra, ha a menekültügyi hatóság nemzetközi védelmet biztosító döntést hoz, vagy ha fennállnak a menekültügyi eljárás általános szabályok szerinti lefolytatásának feltételei - rögzíti az államhatártörvény.

Változik a gyermekvédelmi törvény is: azokat a 14 és 18 év közötti külföldi gyermekeket, akik kísérő nélkül érkeznek, tömeges bevándorlási válsághelyzetben szintén a tranzitzónában helyezik el a menekülteljárás idejére. A 14 év alatti, kísérő nélküli kiskorúak esetén azonban továbbra is biztosított a gyermekvédelmi intézményi elhelyezés.

Kiegészítették továbbá a szabálysértési törvényt azzal, hogy aki a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet ideje alatt nem a neki előírt helyen tartózkodik - amely helyet a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról, tartózkodásáról szóló törvény vagy a menedékjogi törvény alapján jelöli ki a hatóság -, szabálysértést követ el.

A törvénycsomag a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba.

A belügyminiszter indoklásában azt írta, hogy rengeteg illegális bevándorló él vissza a hatályos uniós jogszabályokkal: menedékkérelmet nyújtanak be, de az erről szóló döntést megelőzve szabadon mozognak az EU-ban, ami jelentős biztonsági kockázatot jelent. A kormány szerint a törvény elfogadása után azonban "senki sem léphet jogosulatlanul Magyarország és az Európai Unió területére".

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×