Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Kiterjesztik a vastagbélszűrési programot

Ősztől országossá terjesztik a vastagbélszűrési programot, az uniós és magyar forrásból megvalósuló szűrésekre 6,57 milliárd forint áll rendelkezésre - jelentette be az emberi erőforrások minisztere.

Balog Zoltán azt mondta, a kormány célja az egészségben megélt életévek számának növelése, a megelőzhető korai halálozás csökkentése.

A miniszter kitért arra, hogy Magyarország - noha emelkedett a születések és csökkent a halálozások száma - európai összehasonlításban még mindig elmaradásban van a korai halálozást tekintve. Javulás tapasztalható a magyar adatokban az egészségben eltöltött évek számát nézve, amely közelít az Európai Unió átlagához, ami 61,8 év, a 2014-es magyar adat pedig 60,8 év.

Mint mondta,

a korai halálozás azonban még mindig probléma,

ezen a helyzeten mindenképpen javítani kell - emelte ki Balog Zoltán, hozzátéve, ezért terjesztik országossá az eddig pilot programként működő vastagbélszűrést.

Magyarországon évente 10 ezren betegednek meg vastagbélrákban, és ezen betegek közel fele veszti életét.

Az emberi erőforrások minisztere kiemelte, az új szűrési programmal azt szeretnék elérni, hogy a halálozási arány tíz százalékkal csökkenjen.

Balog Zoltán kitért arra, hogy például Csehországban a célzott szűréseknek köszönhetően harmadával tudták csökkenteni a végbélrák okozta halálozást, és szintén előrelépést jelenthet a megelőzésben, ha a felsőfokú végzettségű szakápolók is bekapcsolódhatnak egyes gyógyítási folyamatokba.

A kormány a szűrések mellett fontosnak tartja az egészségtudatos nevelést, ezért különböző pályázati programokat írnak ki, amelyek például a szabadidősportok támogatását, a tudatos gyógyszerfogyasztást, vagy az egészséges táplálkozást helyezik fókuszba - ismertette a miniszter. Ezeken kívül 2017 végéig húsz szűrőbuszt állítanak "szolgálatba", továbbá hétmilliárd forintot fordítanak a menzák megújítására.

Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár arról beszélt, hogy áttörést kell elérni a népegészségügy területén, amelynek legjobb eszköze a prevenció. Jelezte, hiába költenek 800 milliárd forintot meghaladó összeget a szakellátásra, és hiába emelkedett ez a forrás hat éven keresztül 300 milliárd forinttal, ha a népegészségügy területén nem lesz áttörés, akkor az ellátórendszer nem tud megfelelni annak a kihívásnak, ami a lakosság öregedéséből származik.

Úgy fogalmazott, "a komplex szűrési programok adnak esélyt arra, hogy ebben a harcban nyerésre állhassunk, prevenció nélkül esélytelenek vagyunk".

Az államtitkár kiemelte az egyéni felelősséget is, mint mondta, az egészségi állapotért nagyban felelős, hogy ki milyen életmódot folytat.

Szentes Tamás országos tisztifőorvos az országossá terjesztendő vastagbélszűrési programról elmondta, az 50-70 éves korosztályt szólítják majd meg a házi orvosokon keresztül. A folyamat két lépcsős lesz, először székletmintát vizsgálnak, és ha a laboreredményben eltérés mutatkozik, akkor kerül sor a kolonoszkópos vizsgálatra - mondta. A vizsgálatot két évente kell megismételni.

Ónodi-Szűcs Zoltán hozzátette: az érintett korosztály 1,8 millió embert jelent, és az uniós program 2019-es zárása után a magyar kormány finanszírozza a vastagbélszűrést, és akkortól már kötelezővé tennék a házi orvosoknak a programban való részvételt. Jelenleg, az uniós finanszírozás alatt a házi orvosok jelentkezhettek a programba plusz finanszírozásért.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik
videó

Orbán Viktor: amikor Magyarország nem a maga ura, mindig ráfázik

A békepárti országjárás Kecskeméten folytatódott szombaton, ahol Orbán Viktor miniszterelnököt Csiszár Jenő kérdezte. Az esemény a jelenlegi világ-és belpolitikai helyzetre, a békepárti álláspont kiemelt szerepére és Magyarország biztonsági érdekeire koncentrált.

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×