Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér

Válaszolt Majtényi

Nem a mások óhaját, hanem saját meggyőződésemet követem - jelentette ki Majtényi László, az ellenzéki pártok által támogatott államfőjelölt közleményében, amit válaszul küldött Hollik István kereszténydemokrata országgyűlési képviselő kérdéseire.

Hollik István szombati budapesti sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy sajtóhírek szerint Soros György amerikai üzletember "145 millió forinttal támogatta Majtényi László tevékenységét az Eötvös Károly Intézeten keresztül". A KDNP-s képviselő azt kérdezte, hogy a támogatásért cserébe "Majtényi Lászlónak mit kell tennie Soros Györgynek", képviseli-e Soros György érdekeit vagy politikai nézeteit. Azt is kérdezte, hogy Soros György ma is "fizeti-e" őt, idén mennyit kap tőle és mire költi?

Majtányi László válaszában azt írta, az Eötvös Károly Intézet hat év alatt nem 145 millió forintot, hanem 57 és félmillió forintot kapott Soros Györgyhöz köthető forrásból.

Hozzátette, hogy az elnökválasztási kampányának költségei eddig "nulla forintot tettek ki, miközben többen, köztük ismeretlenek, felajánlottak támogatást", ám ezeket elhárította. A kampány "nulla forintos is marad" - emelte ki.

Saját bevételi forrásairól szólva azt írta, hat évig ombudsman volt, húsz hónapig pedig az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnöke, amely tisztségről úgy mondott le, hogy nem csupán a "miniszteri fizetést", de a "tetemes végkielégítést" sem vette fel. Egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, több évig dolgozott ügyvédként, ám ezt a tevékenységet jelenleg szünetelteti. Mostani bevételei alapvetően egyetemi oktatói tevékenységéből származnak, minden egyéb forrása legfeljebb kiegészítés - közölte Majtényi László.

Címlapról ajánljuk
Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Vészjósló ígéret Iránról: ez nem egynapos háború lesz

Az amerikai hadsereg arra készül, hogy napokon keresztül fogják támadni az iráni célpontokat, a teheráni vezetés pedig pusztító választ ígér. Az összes amerikai támaszpontot és izraeli célpontokat is támadnak az iráni rakéták.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Megindult Irán megtorlása: több országot ért támadás, lángba borult a Közel-Kelet - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×