eur:
393.9
usd:
365.13
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Fejlesztések a börtönben, de nem minden javul

Javulnak az állapotok a börtönökben az alapvető jogok biztosának vizsgálata nyomán, de még mindig lenne min változtatni – írta a Magyar Nemzet.

Székely László, az alapvető jogok biztosa az elmúlt két évben ellenőrizte a fegyintézeteket, és egyebek mellett a zárkák méretét, a mosdók állapotát és a bánásmódot tette szóvá jelentésében. Megállapította, hogy egyes esetekben még a jogszabályban előírt hat négyzetméteres mozgásteret sem teremtették meg a raboknak – emlékeztetett a lap.

Ennek nyomán a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetében felújították a zárkákat és a mosdókat, és konditermet alakítottak ki. Az intézményben emelkedett a reintegrációs tisztek száma is. Zajlik a tököli rabkórház felújítása is, a víz- és csatornahálózat teljes cseréjére és a vizesblokkokra mintegy 200 millió forintot fordítottak.

A kaposvári börtönnél tapasztalt, jogsértőnek talált motozási gyakorlaton is változtatnak. Az igazságügyi tárca februárban elküldte jogszabály-módosítási javaslatát az ombudsmani hivatalnak. Az ombudsman vitatta a meghatározott fokozatnál szigorúbb fogva tartást a kórházban egyes esetekben, de a tárca nem tartotta indokoltnak a változtatást.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×