Infostart.hu
eur:
386.39
usd:
331.84
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Több mint egymilliárd forint támogatást kap Nagykőrös

Több mint egymilliárd forint támogatást kap az Arany János-emlékév alkalmából Nagykőrös, az összegből teljesen megújul a költő nevét viselő muzeális gyűjtemény - jelentette be szerdán a város polgármestere a nagykőrösi Arany János Emlékév Bizottság sajtótájékoztatóval egybekötött ülésén.

Czira Szabolcs jelentős várostörténeti eseménynek nevezte, hogy az Arany János születésének 200. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév keretében 1 milliárd 40 millió forint támogatásban részesül a Nagykőrös - Arany János városa nevű fejlesztési programjuk.

Nagykőrös élen jár Arany emlékének ápolásában - mondta. A költő csaknem tíz éven át, 1851 és 1860 között tanított a helyi református gimnáziumban, mindig is nagy kultusza volt a városban, ezért is fordítanak kiemelt figyelmet az évforduló méltó megünneplésére - tette hozzá.

László Ditta, a Nagykőrösi Arany János Kulturális Központ igazgatója elmondta: a muzeális gyűjtemény épületének felújítására mintegy 870 millió forint támogatást kaptak. Az egykori tiszti és honvédkaszárnyát még 1836 és 1837 között építették. Az épület 1928-ban lett múzeum, 1951-ben vette fel Arany János nevét. 2013-ban az intézmény ugyan muzeális gyűjteménnyé alakult, de reményeik szerint a korszerű és modern felújításnak köszönhetően egy 21. századi múzeummá válhat.

A fejlesztés során a pincétől a padlásig, kívül és belül is megújul a gyűjtemény, melyben két állandó és három időszaki kiállítóteret alakítanak ki. Az országban egyedülálló Arany János-gyűjtemény is új, állandó kiállítást kap majd. A tervek szerint az intézmény múzeumi kávézóval és vinotékával igazi városi találkozóhellyé válhat - fogalmazott az igazgató.

Czira Szabolcs polgármester kiemelte: további terveik megvalósítására mintegy 126 millió forint támogatást kapott a város. Ezek között szerepel a múzeumkerti sétány felújítása, az Arany János nevét viselő iskolák találkozója, tudományos előadások és konferenciák megszervezése, kulturális programsorozatok és táborok megszervezése, megzenésített Arany-balladák kiadása, tanulmány- és turisztikai kötetek, illetve egy várostörténeti kalauz kiadása, továbbá egy Arany családot ábrázoló szoborcsoport felállítása is.

Tervezik továbbá egy úgynevezett kiránduló-csomag kialakítását is. Az Arany János nagykőrösi éveihez köthető állomásokat összekötő Arany-utat végigjárva ugyanis a városba látogatók egyszerre ismerkedhetnek meg Nagykőrössel és Arany János életével. Miközben végigjárják a költő kedvenc helyeit, megkóstolják kedvenc ételeit, a tejfölös paprikás csirkét nokedlivel vagy a Marcza-fánkot és megnézik a kiállított relikviákat, a város értékeiről és hangulatáról is információkat szerezhetnek.

A polgármester kiemelte: az Arany János-emlékév Nagykőrösön az Arany 200 - Arany, a nagykőrösi pedagógus című kiállítás március 2-ai megnyitójával indul. Az Arany János Kulturális Központ Rácz József Galériájában egy éven át tartó tárlaton látható lesz a költőtől elválaszthatatlan meggyfaboltja, pipái, de a digitális technikának köszönhetően írhatnak levelet az érdeklődők Arany János kézírásával vagy meghallgathatják a költő műveit Latinovits Zoltán előadásában.

A programok Minden fénylik, ami Arany címmel Miklosovits László életmű-kiállításával folytatódnak március 3-án az Arany János Közérdekű Muzeális Gyűjteményben. A grafikusművész gyakorlatilag az egész munkásságát Arany János műveinek illusztrálásának szentelte.

A hétvége kiemelkedő eseménye lesz a tizenharmadik alkalommal meghirdetett Kárpát-medencei Magyar Középiskolai Arany János Balladamondó Verseny is, melyre mintegy 215 diák jelentkezett több mint ötven településről köztük Miskolcról, Pécsről, Szegedről, Sárospatakról, Szászrégenből, Zentáról és Beregszászról.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×