eur:
414.95
usd:
398.26
bux:
79129.59
2024. december 19. csütörtök Viola

Már az utolsó simításokat végzik az új alaptanterven

Márciusra elkészül az új Nemzeti alaptanterv (NAT) koncepciója, amelyet következő lépésként társadalmi egyeztetésre bocsát a szaktárca – értesült a Magyar Idők.

A kormány az oktatás állapota miatti tiltakozások kezdetét követően tavaly tavasszal jelentette be, hogy új NAT készül a tanulói terhek csökkentése érdekében. Ez lesz a sorban az ötödik alaptanterv, hatályba lépése a 2019/2020- as tanévben várható.

Jelenleg a magyar tantervi rendszer háromszintű: a NAT-ból, a kerettantervekből és a pedagógiai program részét képező helyi tantervekből áll. Az alaptanterv meghatározza a fejlesztési területeket, a nevelési célokat, az iskolai nevelés-oktatás egyes sajátos tartalmi, pedagógiai feladataira vonatkozó elveket, valamint a kulcskompetenciákat.

Egy, a lap birtokába került háttéranyagban hangsúlyozzák, az új NAT egyik legfontosabb feladata, hogy korszerűsítse a korábbi elképzeléseket, irányokat, és megfelelő kereteket biztosítson a versenyképes oktatáshoz.

"Újra kell gondolni a kompetenciafejlesztés fogalmát annak minden elemével – például ismeret, készség, képesség, kimeneti szabályozás – együtt. Az oktatási kormányzat célja, hogy egy olyan koherens szabályozási rendszer jöjjön létre, amely a jelenleginél erőteljesebben épít a pedagógusok szakmai tudására – hívták fel a figyelmet.

Címlapról ajánljuk

Döntöttek az autóelkobzás és Rákosrendező ügyében, és elfogadták Budapest költségvetését

A Fidesz nélkül fogadták el a Fővárosi Közgyűlés ülésén Budapest jövő évi költségvetését. Szavaztak a képviselők Karácsony Gergely és Vitézy Dávid közös előterjesztéséről a "mini-Dubaj" beruházással kapcsolatban, illetve a közparkok bekamerázásáról szóló kezdeményezésről is. Javaslat készül a kormány számára egy milliárdos külvárosfejlesztésről és döntöttek a dunai uszoda létesítésének lehetőségével kapcsolatban is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.19. csütörtök, 18:00
Vecsei Miklós
felzárkóztatásért felelős miniszterelnöki biztos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. december 19. 10:00
×
×
×
×