Infostart.hu
eur:
382.15
usd:
328.22
bux:
108922.07
2025. december 5. péntek Vilma

Erre készül Juhász Péter

Az Együtt valós, választható, pozitív alternatívát akar kínálni a 2018-as parlamenti választásokon - mondta Juhász Péter, a párt frissen megválasztott elnöke.

Juhász Péter sajtótájékoztatón kifejtette: remélhetőleg olyan közösséget építenek fel, amely nemcsak átlépi a parlamenti küszöböt, hanem azt jóval túlteljesítve, meghatározó politikai tényezővé válik a következő években.

Közölte: erős szervezeti háttérrel rendelkező, 106 helyen jelöltet állítani képes pártot adott át Szigetvári Viktor, az Együtt korábbi elnöke. A párt fő feladata, hogy a nagypolitikában "a kovász szerepét betöltve" próbáljon együttműködést létrehozni az új civil szereplők, a pártok és a demokráciát, a jogállamot, a piacgazdaságot magukénak valló közösségek között - fogalmazott.

Hajdu Nóra alelnök azt mondta, a 2018-as választás egyik legfontosabb témája az lesz, hogy melyik párt mit gondol az európai integrációról, és az Együtt szerint az EU-ban van Magyarország jövője.

Berkecz Balázs, a párt másik alelnöke hangsúlyozta: az Együtt vidéken is aktív párt aktív bázissal, és ez arra predesztinálja, hogy 2018-ban főszereplője legyen a kormányváltásnak.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×