Új műsor indult reggelenként az InfoRádióban. A három-négyperces összeállításokban minden hétköznap egy-egy '56 után-miatt halálraítélt forradalmár alakját mutatjuk be. Összesen 56 portré készül a Nemzeti Emlékezet Bizottságával együttműködésben.

Minczér József

Portré

A kesztölci köztársaság története egyike az 1956-os forradalom olyan mítoszainak, amellyel a Kádár-rendszer igyekezett kihangsúlyozni a forradalom brutalitását, azt, hogy az abban résztvevők aljas szándékú hazaárulók voltak. E vélekedés szerint a pilisi zsákfalu kocsmájában a helyiek kormányt alakítottak, néhány hordó borért vásárolt harckocsival nehéztüzérséget állítottak fel a faluban, és elhatározták, hogy kiválnak Magyarországból, és kérvényezik felvételüket az ENSZ-be. A „köztársaság” egyik alapítója Minczér József volt, akit 1956. december 20-án az elsők között végeztek ki a statárium alapján.

A Minczér fivérek bányászcsaládból származtak; József, aki 1932-ben született, maga is csillésként dolgozott Csolnokon. Hat elemit végzett, villamosmozdony-vezetőnek tanult. Öccse lakatos volt a dorogi erőműben, 1956 novemberének elején tért haza a katonai szolgálatból.

A forradalom kitörésének híre összekovácsolta az egyébként is rendkívül összetartó kesztölci közösséget. A pártház épületéről eltávolították a kommunista jelképeket, felállították a nemzetőrséget, amely ezután folyamatosan járőrözött a Pilisben, és élelmiszert szállított Budapestre. Mire a szovjet hadsereg és a karhatalmisták november közepén megjelentek a településen, a forradalmárok már elrejtőztek, elrejtették fegyvereiket is. Az ellenállás azzal folytatódott, hogy a kesztölci bányászok vonakodtak felvenni a munkát, válaszul december 15-én bevonult a katonaság, hogy helyreállítsa a rendet. December 11-én statáriumot hirdettek, amelynek a hatálya alá tartozott a fegyverrejtegetés is. Többeket, köztük Minczér Józsefet és az öccsét, Károlyt is ezzel vádolták, s miután felszólításra előadták a náluk lévő fegyvereket és lőszereket, letartóztatták őket. „Mi mindig felszólítottuk, mind a négyszer, hogy adja le, nem lesz bántódása.” Így fogalmazott tanúvallomásában az a főhadnagy, akinek a testvérek végül átadták a rejtegetett fegyvereket. Statáriális tárgyalásukat 1956. december 17-én tartotta meg a Budapesti Helyőrség Katonai Bírósága Kiss István Gábor százados tanácsa, amely Minczér Józsefet halálra, Minczér Károlyt pedig 10 év börtönre ítélte. Bűnösségüket nem tagadták. Védekezésüket, miszerint a következményektől tartva nem adták le a fegyvereket, nem fogadta el a bíróság, de míg Károly esetében enyhítő körülményként értékelte, hogy a fegyvereket a bátyja szerezte, ő maga csak segített elrejteni, addig Józsefnél súlyosbító körülménynek számított, hogy nemzetőr volt, s ily módon — a vád szerint —„terrorizálta” a lakosságot. Minczér Józsefet annak ellenére is kivégezték, hogy az ügyész és a per két ülnöke is kegyelemre ajánlotta, valamint a munkahelye is felszólalt az érdekében. A kérvényt azonban a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa elutasította.