eur:
393.75
usd:
364.67
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Nem nyúlnak hozzá a közigazgatási bíróságokhoz

Nem alakítják át a közigazgatási bíróságokat Magyarországon - jelentette be az InfoRádió Aréna című műsorában az Országos Bírósági Hivatal elnöke. Handó Tünde hozzátette: önálló közigazgatási perrendtartás lesz, amely az új büntető és polgári eljárási szabályokkal együtt nagy kihívást jelent a bíróknak. A teljes beszélgetést este 6 órától hallgathatják meg az InfoRádió Aréna című műsorában.

A közigazgatási bíráskodás szervezeti átalakításáról az Országos Bíróság Hivatal elnöke azt mondta, lekerült a napirendről, de ez nem jelenti azt, hogy a szakmaiságát ne kellene tovább erősíteni.

„Nem lesz új közigazgatási bírósági rendszer, azt azonban remélem, hogy lesz a közigazgatási pereknek egy önálló rendtartása. Ennek a bírói kar is az egyik kezdeményezője volt. Ez, az új perrendek megtanulása, értelmezése lesz a legnagyobb kihívás 2017-2018-ban. Éppen elég lesz ezzel megküzdenie a bírói karnak, ezért megnyugvással fogadtam azt a hírt, hogy szervezeti átalakítás nem lesz” - fogalmazott Handó Tünde.

A munkaügy is marad ugyanabban a kollégiumok és a bíróságok rendszerében. A többes tanácsokra vonatkozó kérdésre Handó Tünde azt válaszolta: „most is van lehetőség a közigazgatási ügyekben arra, ha az ügy súlya vagy bonyolultsága indokolttá teszi, hogy a bírók kezdeményezzék a hármas tanácsban való eljárást. Itt egy olyanfajta változást tervez a közigazgatási perrendtartás, hogy a főszabállyá váljon a hármas tanácsok kialakítása. Ez jelenthet problémát, hiszen már a startvonalnál a vezetőknek biztosítania kell, hogy a csapatok hármasával induljanak el.”

Az Országos Bírósági Hivatal elnöke hozzátette, nehéz számolni, ehhez mennyivel  több bíróra lenne szükség, mert ez azzal is járna, hogy újfajta ügyek is megjelennének a bíróság előtt.

„A közigazgatás is átalakítás alatt van. Legkorábban 2017 tavaszára, amikor azok a változások is megtörténnek, elkészülnek az ágazati törvények, jogszabályok is, lehet majd látni tisztán, hogy mennyi ügy érkezik, mire számíthatunk. Reményeink szerint 2018-ban elérünk oda, hogy kellően felkészültek legyünk” - hangsúlyozta Handó Tünde.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×