Új műsor indult reggelenként az InfoRádióban. A három-négyperces összeállításokban minden hétköznap egy-egy '56 után-miatt halálraítélt forradalmár alakját mutatjuk be. Összesen 56 portré készül a Nemzeti Emlékezet Bizottságával együttműködésben.

Gimes Miklós

Portré

„Az ellenforradalmárok pontosan tudják, hogy mit cselekszenek. De nehéz feltételezni az ellenforradalmárok kezére játszó, olyan eszüket vesztett uszítókról is, mint Gimes Miklós, Sándor András és más, hozzájuk hasonló személyekről, hogy ne tudnák, mit cselekszenek? Ők tudatosan az ellenforradalom szekerét tolják, s ezért ne sértődjenek meg, ha mi kénytelenek vagyunk ennek megfelelően eljárni velük szemben”.

Így beszélt Kádár János 1956. november 26-i rádióbeszédében. E gondolatok nem csak arra világítanak rá, hogy a Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány tisztában volt Gimes Miklósnak a szellemi ellenállásban betöltött szerepével, hanem egyúttal utalás arra is, hogy milyen sorsot szánt a megtorlás a Nagy Imre-kör egyik vezéralakjának.

Gimes Miklós 1917-ben született Budapesten, értelmiségi családban. Orvosi tanulmányait nem fejezte be. 1944-ben megszökött a zsidó munkaszolgálatból. A háború után belépett a kommunista pártba, és a Szabad Nép című lapnál helyezkedett el újságíróként. Nagy Imre reformpolitikáját támogatta, és amikor őt 1955-ben megfosztották tisztségeitől, Gimest áthelyezték a Magyar Nemzethez. Ebben az évben a pártból is kizárták, mert a törvénysértő perek – többek között a Rajk László elleni eljárás – felülvizsgálatát követelte.

A forradalom kitörésekor visszatért a Szabad Nép szerkesztőségébe. Október 30-án Kende Péterrel és Lőcsei Pállal napilapot alapított Magyar Szabadság címmel, amelynek első vezércikkében leszögezte: „Demokráciára van szükségünk; olyan államrendszerre, ahol a törvény a legteljesebb pártatlansággal védi vagy sújtja az állampolgárokat, ahol a legteljesebben megvalósulnak a népjogok, a szólás, a sajtó, a vallás, a gyülekezés, a szervezkedés szabadsága, a munkához és a tanuláshoz való jog, ahol a törvény szabta keretek között a lehető legteljesebben érvényesül a népakarat, ahol a kisebbség aláveti magát a többség akaratának, s a többség feltétlen tiszteletben tartja a kisebbség elidegeníthetetlen jogait.” A november 4-i szovjet támadás és a szabadságharc leverése után a szellemi ellenállás egyik vezéralakja lett. Röplapokon hirdette a Nagy Imre-kormány legitimitását, például november 8-án ezekkel a szavakkal: „Magyarok! Nagy Imre él és biztonságban van. Az oroszoknak nem sikerült a törvényes kormány vezetőit letartóztatni. Kádárnak és cinkosainak semmiféle törvényes joguk nincs arra, hogy magukat magyar kormánynak nevezzék!” Hasonló szellemben szólalt fel a Magyar Újságírók Országos Szövetsége november 13-i gyűlésén és a műegyetem egyik kollégiumi összejövetelén is. Magyar Demokratikus Függetlenségi Mozgalom néven többekkel illegális szervezetet alapított, amely a tervek szerint összefogta volna a november 1-jei, a rend fenntartását elfogadó szervezeteket. A mozgalom lapja, az Október Huszonharmadika leközölte Magyar újjászületés tízparancsolata címen ismert röplapjukat, amely egyrészt kijelentette a Nagy Imre-kormány legitimitását, másrészt megfogalmazta a követeléseiket: azonnali teljes tűzszünet, tárgyalások megkezdése a szovjet csapatkivonásokról, az ország semlegességének elismerése, a letartóztatottak szabadon engedése, többpártrendszer, a kormány együttműködése a forradalmi bizottságokkal és a munkástanácsokkal. A Gimes letartóztatásáig négy számot megélt újság elsősorban a passzív ellenállást hirdette, sztrájkra, tüntetésre szólított fel. Gimes Miklós halálos ítéletének indoklásában a bíróság „minősíthetetlen hangú, nívótlan, gyalázkodó cikkek gyűjteménye”-ként interpretálta a lapot, mint amely „még ennek a szervezkedésnek a történetében is példátlan.”

Gimes Miklóst 1956. december 5-én letartóztatták. A Nagy Imre-per harmadrendű vádlottjaként szervezkedés kezdeményezése és vezetése vádjával a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa Vida Ferenc elnökletével halálra ítélte a fellebbezés lehetősége nélkül. 1958. június 16-án végezték ki Nagy Imrével és Maléter Pállal együtt. Holttestüket – hogy elkerüljék sírjuk kegyhellyé válását – előbb a Kozma utcai börtön udvarán temették el, majd 1961-ben átszállították a rákoskeresztúri Új köztemető 301-es parcellájába, ahol Gimes Miklóst Maléter Pállal közös sírba temették – Naszladi Péter álnéven. 1989. június 9-én a Legfelsőbb Bíróság Elnökségi Tanácsa a Nagy Imre és társai ügy ítéleteit hatályon kívül helyezte, és az elítélteket felmentette.