Infostart.hu
eur:
382.13
usd:
328
bux:
109110.89
2025. december 5. péntek Vilma

"Evidenciává kezd válni, hogy külhonban is élnek magyarok"

A külföldi magyar hétvégi iskolákban szerzett osztályzatok hazai elismertetésének lehetőségéről is szó lesz a Magyar Diaszpóra Tanács hó végi ülésén - mondta el a nemzetpolitikáért felelős államtitkár egy háttérbeszélgetésen. December elsején a Magyar Állandó Értekezleten meghirdetik a külhoni magyar családi vállalkozások évét.

A Magyar Diaszpóra Tanács hatodik ülésén, november 30-án kiemelten foglalkoznak majd a Nyugat-Európában, illetve a tengerentúl működő hétvégi, illetve vasárnapi magyar iskolákban tanuló fiatalok helyzetével – mondta el Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár egy háttérbeszélgetésen.

„Az ott adott érdemjegyeket, illetve vizsgákat kellene a hazai rendszerbe illeszteni. Főleg Nyugat-Európában érdekes ez, mert több területre mennek úgy a családok, hogy nem végleg, hanem 3-4-5 évre és a gyerekek itthon magántanulók, ott vizsgázniuk kell. Óriási előrelépés lenne, ha 2-3-4 tantárgyból akár Dublinban megkaphatná a jegyét.”

Potápi Árpád János azt mondta, nem tartja jó iránynak, hogy az oktatási nevelési támogatások mostanra szociális támogatássá váltak, hiszen így csak korlátozott mértékben érhetik el a céljukat. A Diaszpóra tanács ülésére évről évre több szervezet érkezik, a tavalyi 78 után idén már 90-nél többet várnak.

A november végi ülés résztvevői elé kerül egy új, öt pontosból álló diaszpóra stratégia tervezete, ami az oktatás fejlesztése mellett tartalmazza magyar emigrációs és diaszpóra központ létrehozását, a gazdasági kapcsolatok erősítését a diaszpóra és az anyaország között, a diaszpóra diplomáciai eszközeinek erőteljesebb hasznosítását – mondta Potápi Árpád János.

Grezsa István kormánybiztos fontos eredménynek nevezte, hogy az elmúlt években a parlamenti felszólalásokból kikerültek a határon túli kérdések mint belpolitikában felhasználható ügyek.

„A nemzetpolitika mint belpolitikai haszonszerzés lekerült a terítékről, és ez egy óriási eredmény 26 évvel a rendszerváltás után a magyar politikai életnek és a közbeszédnek. Ez azt is jelenti, hogy a magyar társadalomban az, hogy külhonban is élnek magyarok evidenciává kezd válni és nem valami cirkuszi érdekesség, hanem egy természetes élethelyzetként kezelik.”

A december elsején megrendezendő Magyar Állandó Értekezleten meghirdetik a következő tematikus évet. 2017 a külhoni magyar családi vállalkozások éve lesz, erre egymilliárd forint áll majd rendelkezésre, amelyből nagyjából 500-700 millió forint támogatásra pályázhatnak az érintettek – mondta el Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Fogy a lendület a tőzsdéken, újabb impulzusokra várnak a befektetők

Fogy a lendület a tőzsdéken, újabb impulzusokra várnak a befektetők

November végén volt egy kisebb megingás a világ tőzsdéin, az AI lufi kipukkanásától is tartottak a befektetők, de persze azt az esést is megvették a befektetők, és mostanra újra a történelmi csúcsok közelében állnak a világ részvénypiacai. Az elmúlt napokban azonban kezdett elfogyni a lendület, újabb impulzusokra várnak a befektetők. Legkésőbb jövő hét szerdán érkezik is ilyen impulzus, akkor tart kamatdöntő ülést az amerikai jegybank, de a mai inflációs adatot is érdemes figyelni.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 5. 10:02
×
×
×
×