Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Elhunyt Kocsis Zoltán - a nap hírei

Elhunyt Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar főzeneigazgatója. Az alaptörvény hetedik módosításáról szavaz a jövő héten a parlament. Megindult az offenzíva az Iszlám Állam szíriai fellegvárának, Rakkának a visszafoglalásáért. A nap legfontosabb hírei november 6-án.

Elhunyt Kocsis Zoltán, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar fő-zeneigazgatója. A kétszeres Kossuth díjas, Liszt Ferenc-díjas, és Corvin-lánccal kitüntetett karmestert, zongoraművészt és zeneszerzőt 64 éves korában érte a halál. A Nemzeti Filharmonikus Zenekar október közepén jelentette be, hogy a művész lemondta külföldi hangversenykörútjait és hazai fellépéseinek nagy részét egészségi problémák miatt. Kocsis Zoltán 1997 óta vezette Magyarország egyik vezető szimfonikus zenekarát, a Nemzeti Filharmonikus Zenekart. Batta András zenetörténész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem korábbi rektora az InfoRádiónak azt mondta: Kocsis Zoltán történelmi jelentőségű tehetség volt a magyar zene-történelemben, életműve évtizedek múlva is jelentős lesz. A kormány és a főváros saját halottjának tekinti Kocsis Zoltánt.

Az őszi ülésszak eddigi leghosszabb ülésével folytatja munkáját az Országgyűlés. A képviselők hétfőtől 6 napon át üléseznek. Kedden az alaptörvény hetedik módosításáról szavaznak, amely tiltaná idegen népesség Magyarországra telepítését. Korábban egyik ellenzéki képviselőcsoport sem támogatta feltétel nélkül a módosítást, így kérdéses az előterjesztés kétharmados támogatása. Döntés várható továbbá a tavalyi költségvetési zárszámadásról, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság jövő évi költségvetéséről, valamint a dohánytörvény módosításáról is.

Nem indul vizsgálat a kísérő nélkül érkező kiskorúak panaszai miatt – közölte a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója. Bakondi György indoklása szerint az Európa Tanács kínzás elleni bizottságának csütörtökön közzétett jelentésében foglaltakat semmi sem támasztja alá. Beszélt arról is, hogy megkezdték tanulmányaikat a határvadászok. Bakondi György szerint képzésükre azért van szükség, mert a kormány tartós és elhúzódó migrációs fenyegetettségre számít a határon.

Kiemelten ellenőrzi jövőre a munkavédelemre és a munkaügyre vonatkozó szabályok betartását a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az ellenőrök elsősorban az építőipari és kereskedelemi vállalkozásokat, továbbá a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatását vizsgálják. A munkaügyi szabályok ellenőrzésekor a megszűnő munkaügyi jogviszonyt, a munkavállalói jogviszonyok rendezettségét és az egyszerűsített foglalkoztatást tekintik át.

Óriási hibának nevezte az iskolák államosítását az MSZP fővárosi elnöke. Kunhalmi Ágnes, az Országgyűlés kulturális bizottságának alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy január 1-jével kerülnek át az iskolák a korábbi fenntartóktól, az önkormányzatoktól a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ fenntartásába. Úgy vélte: a Klik mára gyakorlatilag a működésképtelenség szélére sodorta a magyar iskolarendszert. A Fidesz frakció úgy reagált: a baloldal az iskolák fenntartását az önkormányzatokra hárította, de az oktatásra szánt pénzeket folyamatosan csökkentette, ezzel eladósította a településeket.

A közszférában tervezett leépítésről vár mielőbbi részleteket a kormánytól az LMP. Gál József szóvivő azt mondta: az ellenzéki párt azt szeretné megtudni, hogy pontosan mekkora leépítés várható a közszférában, a kabinet milyen tanulmányokra alapozza a döntést. A szóvivő szerint a legnagyobb probléma az, hogy az elbocsátásokra valójában nincs is szükség, hiszen a magyar közszféra mérete európai összehasonlításban átlagosnak mondható.

Megindították az offenzívát az Iszlám Állam dzsihadista szervezet szíriai fellegvárának, Rakkának a visszafoglalásáért a Washington támogatta arab és kurd csapatok. A Szíriai Demokratikus Erők parancsnoka elmondta: a tervek szerint összesen 30 ezer fegyverest vezényelnek majd a városba. A fegyveres erők egyúttal sürgették Rakka lakosságát, hogy hagyják el a várost, és kerüljék el a dzsihadisták hadállásainak környékét.

Ferenc pápa szerint Isten szemében senki sem élhet a megbocsátás bizonyossága nélkül. A katolikus egyházfő a világ különböző börtöneiből érkezett elítéltek előtt azt mondta: a bűnös ember, aki börtönbe került, a jövőben képes új életet kezdeni. A pápa a Szent Péter-bazilikában tartott szentmisén bírálta azt a szerinte álszent vélekedést, amely szerint a bűnt elkövető számára csak a börtönbe vezető út létezik véglegesen.

Német lapinformáció szerint a motorok emissziós értékeinek manipulálására alkalmas szoftverfunkciót talált az Audinál a kaliforniai környezetvédelmi hivatal. A Bild am Sonntag hírmagazin beszámolója szerint az Audi már évek óta alkalmazza az eljárást Európában is. Közben a piac manipulálásának gyanúja miatt vizsgálatot indított a Volkswagen felügyelőbizottsági elnöke ellen a braunschweigi ügyészség. A vád szerint a konszern vezetése nem tájékoztatta időben a befektetőket a dízelbotrányról és fontos információkat tartott vissza az ügyben..

Címlapról ajánljuk
Ilyen volt a világ 2025-ben
Háború, halál, béke

Ilyen volt a világ 2025-ben

2025-ben egy hosszú ideje óta tartó háborút sikerült befagyasztani, egy másik azonban – a béketervek ellenére – még a fegyverszünetig sem jutott. Körképünkben nem csak a világpolitikát meghatározó fegyveres konfliktusokat, de az év más fontos nemzetközi történéseit is áttekintjük.

Inváziós fajok támadása: durva következménye lesz, ha csak akkor cselekszünk, amikor már ég a ház

Amikor egy idegen állat- vagy növényfaj megtelepszik Magyarországon, hajlamosak vagyunk csak ökológiai problémaként gondolni rá, pedig a számlát nem a természet, hanem a gazdaság fizeti. Fertő Imre, a Budapesti Corvinus Egyetem Fenntartható Fejlődés Intézetének professzora az InfoRádióban azt mondta, az igazi veszteség sokszor olyan „láthatatlan” tételekben rejlik, mint a romló vízminőség vagy az eltűnő fajok, ezért fontos a minél gyorsabb cselekvés, továbbá mérsékelni kell az okozott károkat, negatív hatásokat.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 27. 05:00
×
×
×
×