Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Kedvezőbb bankcsomagokat hozhat az alapszámla bevezetése

A bankok az október 15-i határidőig felkészülnek az alapszámla bevezetésére, azonban többségük egyelőre nem tapasztalt érdeklődést, mert tájékoztatásuk szerint kedvezőbb konstrukciók is elérhetők termékeik között - derült ki az MTI-nek nyilatkozó pénzintézetek válaszaiból.

 Az OTP arról tájékoztatott, hogy mivel minden ügyfélszegmens számára van kedvezőbb ajánlata a banknak, nem érdeklődnek az alapszámláról. Rámutattak: Magyarországon eddig sem volt jellemző, hogy adott társadalmi csoportokat kizártak volna a banki szolgáltatásokból, sőt a bank szerint inkább elmondható, hogy még a leghátrányosabb helyzetben lévőknek, közöttük a hontalanoknak is biztosítottak hozzáférést a szolgáltatásokhoz mérsékelt díjak vagy adott esetben díjmentesség mellett. Hozzátették, a bankszövetségi önszabályozáshoz csatlakozó bankoknak eddig is "kvázi kötelező" volt ilyen számla biztosítása, a fő különbség, hogy ezt követően nem a bankok szabad döntése a csatlakozás, illetve hogy konkrét tranzakciós limiteket állapítottak meg.

Az MKB is azt válaszolta, hogy a bankszövetségi ajánlás alapján jelenleg is nyújtanak alapszámlát, amely iránt nincs érdeklődés. A bank szerint ennek oka, hogy alapszámlában foglalt szolgáltatások nem tükröznek tényleges ügyfélprofilt. Hozzátették, a vegyes (papíralapú és innovatív számlavezetés jellemzőit is mutató) szolgáltatások relatíve magas csomagdíjat eredményeznek, a valós ügyféligényeket ennél kedvezőbb árazással is ki tudják szolgálni. A CIB Bank válasza szerint az alapszámlához tartozó, jogszabályban előírt szolgáltatásokat az összes értékesített lakossági bankszámlájuk tartalmazza, bizonyos feltétel vagy feltételek teljesítése esetén egyes bankszámláikat az ügyfelek kedvezőbb kondíciókkal vehetik igénybe, mint az alapszámlát. Emiatt, illetve az alapszámla igénybevételéhez kapcsolódó szigorú feltételek miatt nem számítanak jelentős érdeklődésre. A Raiffeisen arról számolt be, hogy minden számlacsomagjukban nyújtják azokat a szolgáltatásokat, amelyeket az alapszámla kínálni fog. Az ügyfél bankszámlára érkező jövedelmének összegétől, illetve az ügyfél tranzakciós szokásaitól függően ugyanakkor vannak a bank kínálatában kedvezőbb számlacsomagok is - jegyzeték meg. Az UniCredit válasza szerint termékkínálatában már most is található olyan bankszámla, amelyet hasonló ügyféligényekre válaszol, ennek díja az ügyfél pénzügyi aktivitásától függ. A Budapest Bank közölte: azon ügyfeleik számára, akik az alapszámlában foglalt ingyenes tranzakciók kihasználásához szükséges jóváírást havonta tudják teljesíteni, jelenleg is kínál a bank havidíjmentes konstrukcióinkat, kedvező tranzakciós díjakkal. Az Erste Bank sem számít jelentős érdeklődésre október 15-e előtt az alapszámla iránt. A Takarékbank azt emelte ki, hogy a kapcsolódó kormányrendelet értelmezése még zajlik a bankszövetség kezdeményezésével. A K&H Bank szerint az alapszámla összességében bonyolultabb, mint az egyéb, a banknál elérhető számlacsomagok, és olyan elemeket tartalmaz, amire nincs mindenkinek szüksége, akár felesleges lehet. A hitelintézeteknek október közepétől kell biztosítaniuk a kormány által most meghatározott feltételekkel az úgynevezett alapszámlát, amelynek célja, hogy olyanok is nyissanak bankszámlát, akik szerényebb anyagi lehetőségeik miatt nem tették meg ezt. Módosulnak a fizetési számla váltásának feltételei is. A rendeletben foglalt maximális díj havi összege - beleértve a bankkártya éves díjának egy hónapra eső díját is - nem haladhatja meg az esedékességét megelőző év utolsó napján érvényes legkisebb havi bruttó minimálbér 1,5 százalékát, ez jelenleg 1575 forint.

Címlapról ajánljuk
Olajtankert bombáztak le az irániak, beleremeghet a világ kőolajpiaca

Olajtankert bombáztak le az irániak, beleremeghet a világ kőolajpiaca

Miután Irán közölte, hogy válaszul az amerikai–izraeli légitámadásokra lezárják a világ egyik fő „kőolaj-ütőerét”, a Hormuzi-szorost, iráni rakétatalálat ért egy olajtankert. A világ kőolajpiacán nagy változások jöhetnek, akár nagy áremelkedés is elképzelhető. A magyar kormány szerint ebben a kiélezett helyzetben különösen fontos, hogy Ukrajna újraindítsa a szállítást a Barátság kőolajvezetéken Magyarország felé.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Új vezetők vették át Iránt, Teherán súlyos támadás alatt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az ország irányítását egy háromfős testület veszi át. A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Iránban tízezrek vannak az utcákon, akik bosszúért tüntetnek, Pakisztánban és Irakban az amerikai követségek épületeit támadják helyiek. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×