Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Gondolkodni kellett a történelemérettségin

A Történelemtanárok Egyletének alelnöke szerint közepesen nehéz volt az idei történelem érettségi. Szerinte alkalmas volt arra, hogy szórja a diákokat. Aki ügyesebb, jót tudott írni. Lőrincz László elmondta: ha a diák úgy döntött, írhatott kisesszét Rákosi Mátyásról és nagyesszét Sztálinról, ami két, egymáshoz elég közel álló téma.

A középszintű érettségi középnehéz volt, nem volt meglepően nehéz, de nem volt túl laza sem. Nagyjából olyan szintű volt, amilyennek lennie kell. Alkalmas volt arra, hogy szórja a diákokat. Aki ügyesebb, jót tudott írni – véli az egylet alelnöke.

Hozzátette: „azt hallottam, hogy a 60 éves évforduló miatt várják a diákok '56-ot a kérdések között, én azonban azt mondtam, hogy nem lesz. Úgy tudom, hogy emelt szinten sem volt '56-os esszé. Az a tapasztalatom, hogy az évfordulók madárjóslások. Azt hiszem, hogy elengedhetjük ezeket az évfordulókat.”

Lőrincz László véleménye szerint a történelemérettségin szórtak voltak a feladatok, mindenféle korból voltak kérdések.

„Ami az esszéket illeti, közöttük az ókor témaköre egyáltalán nem volt, a középkorról egy volt, három volt újkori, egy 19. századi, és három 20. századi. Esszék csak a Rákosi korig voltak, vagyis a legkésőbbi téma az 1950-es évek volt, a 20. század második feléből nem volt esszékérdés, hanem teszt volt” - közölte.

„Érdekes, hogy megtehette valaki azt, hogy középszinten a kisesszét Rákosi Mátyásról írja, a nagyesszét pedig Sztálinról, nem zárták ki egymást, pedig két közel álló téma” - mondta a Történelemtanárok Egyletének alelnöke.

Egy feladat a Kádárkorszak és a magyarországi cigányság helyzetét elemezte.

„Ha nem csúsztak ki az időből, a tanterv szerint tanulniuk kellett erről a korról és a cigányságról is. Ez a feladat egy grafikon leolvasása volt, tehát aki okosan, ésszel megnézte a grafikont, az tudott válaszolni a kérdésre” - véli Lőrincz László.

„Volt egy másik kérdés, ami a jelen kori világszegénységre kérdezett rá. Ehhez valóban gondolkodni kellett, de ha gondolkodtak, meg lehetett csinálni. Egy ismeret volt hozzá szükséges, amit a diákoknak illik tudniuk, azt, hogy jelenleg a világ népessége nő. Ez tipikusan olyan feladat volt, amely szórja a diákokat aszerint, hogy mennyire okosan tudnak grafikont értelmezni” - közölte a Történelemtanárok Egyletének alelnöke.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Borotvaélen táncol a Mercosur-egyezmény

Az Európai Parlamentben még bizonytalan a huszonöt éve előkészített EU–Mercosur kereskedelmi megállapodás sorsa, amelynek ratifikációját az agrárérdekek és a belpolitikai kockázatok miatt több tagállam és párt is nyíltan vagy burkoltan akadályozná. Miközben a dél-amerikai importtól tartó gazdák és kormányok a mezőgazdaság versenyhátrányától, az eltérő termelési szabályoktól és az árnyomástól félnek, a megállapodás elutasítása súlyos lehetőségektől fosztaná meg az európai – köztük a magyar – feldolgozóipart és szolgáltató szektort. A vita így valójában arról szól, hogy az EU rövid távú agrárfélelmeket vagy hosszabb távú ipari és kereskedelmi érdekeket tekint-e elsődlegesnek egy geopolitikailag is egyre bizonytalanabb világgazdasági környezetben.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×