Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő

Szijjártó: kétállamos megoldásra van szükség a Közel-Keleten

Ahhoz, hogy kiegyensúlyozott és jól működő együttműködést alakíthasson ki Európa és a Közel-Kelet, csak egyetlen út vezet: le kell állítani az erőszakot, meg kell indulnia a közvetlen tárgyalásoknak Izrael és Palesztina között, továbbá meg kell valósítaniuk a kétállamos megoldást - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten, miután palesztin kollégájával, Rijád al-Malkival tárgyalt.

A miniszter a megbeszélés utáni sajtónyilatkozatában kiemelte: mindez azonban nem jöhet létre, ha a nemzetközi közösség magára hagyja a feleket. Szükség van a nemzetközi szerepvállalásra, ezért Magyarország támogat minden kezdeményezést, amely a térség békefolyamatának újraindítását eredményezheti nemzetközi szerepvállalással. Csak a politikai megoldás elfogadható, és remélhetőleg az érintett felek is ezt tartják szem előtt - tette hozzá.

Szijjártó Péter emlékeztetett: évek óta nem járt palesztin külügyminiszter Budapesten, ezért a mostani látogatásnak különös jelentősége van, főleg, mivel Európa biztonsági helyzete a második világháború lezárása óta nem volt olyan rossz, mint most. Ennek egyik legfőbb oka, hogy az Európát körülvevő térség biztonsági helyzete fokozatosan romlik, és e tendenciához hozzájárul, hogy a közel-keleti békefolyamat az elmúlt időben több kudarcot szenvedett - magyarázta.

Úgy vélte, Európa érdeke, hogy mielőbb béke, nyugalom és biztonság legyen a Közel-Keleten, ez nemcsak biztonsági és politikai, hanem gazdasági érdek is, hiszen a kiegyensúlyozott és jól működő együttműködéshez béke és nyugalom kell.

A miniszter a gazdasági együttműködésről elmondta: ma első alkalommal rendeznek magyar-palesztin üzleti fórumot, száz üzletember részvételével. Magyarország szempontjából fontos, hogy Palesztina élelmiszeripari és mezőgazdasági importja diverzifikálásáról döntött, ami lehetőségeket nyújthat magyar mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalatoknak. Lehetőség van vízgazdálkodási kooperációra is, a Fővárosi Vízművek kész az együttműködésre - közölte. Hozzátette: a Vörös-tenger és a Holt-tenger összekötésére tervezett csatorna pedig olyan jelentős projekt, amelyben több magyar vállalat is szerepet kaphat.

Szijjártó Péter kitért arra: Magyarország továbbra is támogatja, hogy a palesztin területek humanitárius és fejlesztési segélyezése folytatódjon, és támogatja az Európai Bizottság döntését egy 286 millió dolláros támogatási csomag összeállításáról. Magyarország kiveszi a részét a segítségnyújtásból, az elmúlt években 360 millió forint kormányzati támogatást nyújtott Palesztinának, szeptembertől pedig az eddiginél több, már ötven palesztin diáknak ad ösztöndíjat magyarországi egyetemi tanulmányaikhoz - mondta. Hozzáfűzte: Magyarország emellett a betlehemi kórház szülészetének küldött eszközöket.

Rijád al-Malki palesztin külügyminiszter kiemelte a magyar-palesztin kapcsolatok fejlesztésének jelentőségét, és azt mondta, sok lehetőség kínálkozik a két ország együttműködésére. Hozzátette: remélhetőleg a jövőben gyakoribbak lesznek a külügyminiszteri látogatások a két ország között.

A miniszter üdvözölte, hogy Magyarország több palesztin hallgatónak biztosít ösztöndíjat, és emlékeztetett arra is, hogy Magyarország hozzájárult a betlehemi Születés temploma újjáépítésének költségeihez.

A két külügyminiszter kora délután beszédet mond a magyar-palesztin üzleti fórumon.

Címlapról ajánljuk
Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

Az AI segítené a függetleneknek megtörni a kétpárti uralmat Amerikában

A mesterséges intelligencia immár az amerikai politika hagyományos rendszerét is felforgathatja. Egy washingtoni központú nonprofit szervezet szerint az AI lehet a kulcs ahhoz, hogy – több évtized után – független jelöltek újra bejussanak az Egyesült Államok Képviselőházába,és ezzel alapjaiban változtassák meg a törvényhozás erőviszonyait.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×