eur:
393.55
usd:
364.53
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Lázár a Terrorelhárítási Központ akciójáról

A Terrorelhárítási Központ (TEK) helyesen teszi, ha minden eseményt kiemelten értékel, a hétvégi akciókban pedig nem történt olyan, ami felróható a szervezetnek - közölte Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján.

A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint a két hétvégi eset érdemi kockázatot jelenthetett Magyarország biztonsági helyzetére nézve, s ezt a Fővárosi Főügyészség tájékoztatása is megerősíti.

Ilyen helyzetben a rendőrség és a terrorelhárítás kötelessége, hogy garantálja az ország biztonságát, s nagy hiba lenne, ha szakértők helyett politikusok vagy újságírók mérlegelnék a helyzetet - jelentette ki, hozzátéve: a bizalom megrendítése a biztonsági kockázat alábecsüléséhez vezethet.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

A béke lehetőségéről beszélt a moszkvai miniszter, csúcsfegyvereket kaphat Kijev – Háborús híreink pénteken

Oroszország kész garantálni a folyamat többi résztvevőjének jogos biztonsági érdekeit az ukrajnai konfliktus békés rendezése esetén, ha maga is ugyanilyen garanciákat kap - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az Izvesztyija című lapban pénteken közölt interjúban. Az Egyesült Államok korábban ellenállt Ukrajna kérésének a nagy hatótávolságú ATACMS rakéták szállítására. Az elmúlt időszak eseményei következtében Washington újraértékelheti álláspontját - számolt be a Defense One. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×