eur:
393.75
usd:
365.14
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Rétvári: Csillebérc minél hamarabb kerüljön vissza a fiatalokhoz!

A csillebérci tábor minél előbb kerüljön vissza a fiatalokhoz - ezt mondta a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, miután a bíróság jogerős ítéletében kimondta, a Csillebérci Szabadidő és Ifjúsági Központ ismét az állam tulajdonába kerül.

A bíróság néhány héttel ezelőtt döntött arról, hogy véglegesen érvénytelennek nyilvánítja a csillebérci ajándékozási szerződést - emlékeztetett Rétvári Bence.

Az állam tulajdonjogát újra be kell jegyezni - azaz a bíróság kinyilvánította, hogy törvénytelen volt az elmúlt 25 év állapota -, és vissza kell adni a magyar gyermekeknek, a magyar fiataloknak a csillebérci tábor teljes területét mindennel együtt. Nagyon fontos, hogy minél hamarabb az úttörőszövetség, az üzemeltető Kft. visszaadja a magyar gyermekeknek ezt az ingatlant, hogy újra a teljes magyar közösség javára tudjuk használni - hangsúlyozta a politikus.

Elmondta: az elmúlt 25 évben ezen a területen is a spontán privatizáció után a magánérdek megelőzte a közérdeket, és profittermelésre használták a csillebérci tábort ahelyett, hogy a fiatal- gyermeküdültetés számára - ahogy a szociális üdültetésben az Erzsébet-táborokban is zajlik - mindenkinek megnyitották volna.

Az elmúlt 25 évben a szocialista politikusok nagyon sokszor fordultak meg a csillebérci táborban, annak különböző vezetői pozícióiban - tette hozzá.

A bíróság döntése egyértelmű, és a bíróság döntése jogerős - hangsúlyozta. 15 év után lezárult egy jogi procedúra, ami egyértelműen rendezte a jogi viszonyokat. Utasította a földhivatalt, hogy be kell jegyezni a magyar állam tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba - fejtette ki a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke.

Ezért mentünk ki a Fidelitas-szal együtt a csillebérci tábor elé, hogy minél hamarabb hajtsák végre a döntést azok, akik most a birtokon belül vannak, és adják vissza a törvényes és jogszerű tulajdonosainak, a magyar gyermekeknek ezt a tábort - tette hozzá Rétvári Bence.

15 éves pereskedés után kiderült, hogy törvénytelen volt, amit a KISZ utolsó órái után két hónappal tettek, és amivel az ingatlanvagyon kimentését megakadályozó törvény hatálybalépése előtti napon ezt a tulajdonjogot a nyilvántartásba bejegyeztették - fogalmazott a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke.

Hanganyag: Boros Péter

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

„Ne bántsuk már tanulással a gyereket” – pszichológus a tavaszi szünetről

Játék a szabadban, sok mozgás, esténként társasjáték, ébredés csörgőóra nélkül, nyugodt reggelik és lazább időbeosztás – ezt javasolja a szülőknek a tavaszi szünet idejére a gyermekpszichológus. Gyarmati Éva szerint a tananyag pótlásának nem ez az ideje, a tankönyvek csak a szünet utolsó délutánján kerüljenek elő.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×