eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Támogatta Pest megye önálló régióvá válását a közgyűlés

A Pest Megyei Közgyűlés pénteken egyhangúlag támogatta, hogy a megye önálló régióvá váljon - tájékoztatta a Pest Megyei Önkormányzat sajtófőnöke az MTI-t.

Ambrus András elmondta: a jelen lévő 27 képviselő mindegyike támogatta szavazatával, hogy a következő uniós költségvetési ciklustól (2021-től) Pest megye ne a közép-magyarországi régióhoz tartozzon, hanem - Budapesttől elválva - 1,2 millió lakosával önálló régiót alkosson.

A sajtófőnök emlékeztetett arra, hogy a kormánynak 2016. februárig jeleznie kell az Európai Uniónak, ha módosítani kíván a régióhatárokon.

Ambrus András felidézte: a 2007 és 2013 közötti időszak adatait is megvizsgálva megállapították, hogy Pest megye társadalmi-gazdasági fejlődésében több területen komoly visszaesés tapasztalható, ami jelentős részben összefügg a megyei fejlesztésekre jutó források csekély voltával.

Jelenleg Pest megye a fővárossal közösen alkotja a közép-magyarországi régiót (KMR), és Budapest hatása miatt az egy főre jutó GDP tekintetében a közösségi átlag (75 százalék) fölött áll, ezért 2015 és 2020 között nem jogosult olyan mértékű és feltételrendszerű európai uniós támogatásokra, mint a fejletlenebb régiók - magyarázta a hivatal munkatársa.

"Budapest nélkül Pest megye kevésbé fejlett régiónak számítana" - mutatott rá, hozzátéve, hogy a változás több forrást jelentene mind a gazdasági, mind a közszféra fejlesztéseihez.

Ambrus András megjegyezte, hogy hasonló megoldással éltek Csehországban vagy Németországban is: Prágától és Berlintől "vált el" az agglomeráció.

Beszámolt arról, hogy a képviselők döntöttek arról is: felkérik a megye települési önkormányzatait, hogy Pest megye önálló régióvá válásának támogatását képviselő-testületi határozattal fejezzék ki.

A közgyűlés döntését üdvözölte Szűcs Lajos, Pest megye miniszteri biztosa, korábbi közgyűlési elnök is.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. március 28. 21:46
×
×
×
×