eur:
393.82
usd:
365.09
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Október 23-án ez vár minket

A hagyományos emlékünnepségek mellett kiállításokkal, filmvetítésekkel, a Magyar Rádió épületében tartandó történelmi sétával is készülnek az 1956-os forradalom évfordulója alkalmából szervezett központi megemlékezések keretében.

Ivády Nóra, a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal főigazgatója hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatón elmondta: a központi megemlékezések már október 21-én megkezdődnek. Délelőtt 10 órakor a 1956-os Műegyetemi Emlékműnél tartanak ünnepséget és koszorúzást. Másnap délután ugyancsak a műegyetemen tartandó megemlékezés és a történelmi évfolyamok találkozója után fél 5-kor indul el a hagyományos fáklyás felvonulás a Bem-szoborhoz.

Október 23-án délelőtt 10 órakor katonai tiszteletadás mellett felvonják Magyarország lobogóját. Ezt követően egész nap a város több pontján színes programokkal várják a megemlékezőket a forradalom 59. évfordulóján.

Címlapról ajánljuk
Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Hét órán belül két késelés Londonban - képek

Alig terjedt el a brit közösségi médiában egy londoni vonaton történt, brutális késelésről szóló videó, pár órával később egy metróállomásról jelentettek hasonló támadást. A késes támadások korábban bűnbandák vagy tinédzserek leszámolásaira voltak jellemzők.

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×