eur:
394.05
usd:
370.03
bux:
65561.09
2024. április 19. péntek Emma

Újraválasztották az EMNT élére Tőkés Lászlót

Csaknem egyhangú szavazással újraválasztották a tanács elnöki tisztségébe Tőkés Lászlót az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) szombaton tartott kézdivásárhelyi országos küldöttgyűlésén. Az EMNT ügyvezető elnöki tisztségét továbbra is Sándor Krisztina látja el.

Tőkés László a küldöttgyűlés után az MTI-nek elmondta, a tanácskozáson számvetés történt az autonómiaharc állásáról, és arról, hogy az EMNT mely szervezetekre számíthat ebben a küzdelemben. A szövetségesek között az Erdélyi Magyar Néppártot (EMNP), a Székely Nemzeti Tanácsot (SZNT), a Partiumi Autonómiatanácsot (PAT) és a Magyar Ifjúsági Tanácsot (MIT) említette.

"Sajnálattal állapítottuk meg, hogy nemigen számíthatunk a Romániai Magyar Demokrata Szövetségre (RMDSZ), mert taktikai kérdésként kezeli az autonómiát. A Magyar Polgári Pártra (MPP) pedig azért nem számíthatunk, mert teljesen beolvadt az RMDSZ-be" - fogalmazott Tőkés László.

Az EMNT újraválasztott elnöke a tanácskozás eredményeként említette, hogy sikerült túllépni azokon az ellentéteken, amelyek az utóbbi időben az EMNT és az EMNP között alakultak ki. Ezek az ellentétek a tanácskozáson akkor mutatkoztak meg, amikor egyes EMNP-s tisztségviselőket EMNT-s tisztségekre is jelöltek.

"Most már helyes szerep- és munkamegosztással készülhetünk a jövő évi választásokra. Az ideális viszony olyan, mint a házasságban: két autonóm lény egy egységet alkot" - magyarázta Tőkés László.

Elmondta, az EMNT küldöttgyűlése arról is határozott, hogy a tanács egy reprezentatív kárpát-medencei és egy reprezentatív nemzetközi konferencia megszervezésével segíti az autonómiaküzdelmet.

A küldöttgyűlés zárónyilatkozatában az EMNT szolidaritását fejezte ki a magyar kormánnyal, amely - mint fogalmazott - "egész Európának példát mutat politikai józanságból, most, midőn a teljes keresztény európai kultúrát fenyegeti a migrációnak nevezett tervszerű invázió". Leszögezte, hogy az EMNT továbbra is kiemelt nemzetstratégiai célnak tekinti a határok feletti nemzetegyesítést, és minden rendelkezésére álló eszközzel segíti a magyar kormány ez irányú törekvéseit.

"A közös magyar jövőt célul kitűző erők összefogása megkerülhetetlen nemzetpolitikai létparancs. Csak így remélhetünk élhető magyar jövőt Európában, a Kárpát-medencében és Erdélyben" - olvasható a küldöttgyűlés zárónyilatkozatában.

A küldöttgyűlésen megválasztották az EMNT alelnökeit is. A tisztségeket Borbély Zsolt Attila és Tiboldi László, valamint a székelyföldi régióért felelős Cseh Gábor, a közép-erdélyi régióért felelős Hupka Félix és a partiumi régióért felelős Kálmán Balázs tölti be. A Magyar Ifjúsági Tanácsot (MIT) Sorbán Attila Örs, a Partiumi Autonómiatanácsot (PAT) Szilágyi Ferenc képviseli az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnökségében.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×