eur:
389.13
usd:
361.78
bux:
68882.55
2024. május 8. szerda Mihály

Nógrádi György: az unió óriásit késett

A menekültválság kezeléséhez az Európai Uniónak végre meg kell alkotnia saját stratégiáját - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő, egyetemi tanár.

Óriási késésben van az Európai Unió, évekkel ezelőtt kellett volna megállapodnia Líbiával és Törökországgal a migránsok kezeléséről - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő.

"Az unió óriásit késett. Amiket most meglépett, legalább részint, azt évekkel ezelőtt kellett volna megtenni" - jelentette ki Nógrádi György.

A biztonságpolitikai szakértő hozzátette: "két irányból jönnek a migránsok, Líbián keresztül és a másik az úgynevezett török vonal. A líbiai válság lényege az, hogy amikor az Arab tavasz elkezdődött, francia segítséggel Kadhafit félreállították, majd meggyilkolták. Az alapvető probléma az volt, hogy négy és fél évvel az Arab tavasz kezdete után nem következett be semmi. Egyetlen országban sem volt stratégiai áttörés, a célokból semmit nem értek el. Líbiában tipikusan három kormány jött létre, és mivel 150-200 kilométeres tengerpartot az Iszlám Állam ural, és pénzt szed a kőolaj-, földgázexportért, az embercsempészésért, így Európa, végre, több évnyi késlekedés után eljutott oda, hogy dolgozzon ki stratégiát. Mit ad isten, képletesen: fél óra múlva Líbiában bejelentették, hogy létrejött az egységkormány. Féltik a hatalmukat, a korrupciójukat, inkább létrehoznak egy egységkormányt, csak Európa ne avatkozzon be."

"Hetek óta tárgyalunk az Afrikai Unióval, mit kért tőlünk Afrika: adjunk pénzt, benne vagyunk. A második kérdés az, hogy évente legyen egy korrekt szám, ahány migránst befogadunk, azt mondtuk, ez rendben. Mit kért Európa? Az afrikai származású, Európában lévő, gazdasági migránsokat fogadják vissza, mert különben nem kapnak pénzt. Ezt Afrika elfogadta. Az egyik fő vonalon elkezdődött egy tárgyalás, úgy tűnik, hogy a megállapodás felé megyünk, ez egy rendkívül jó dolog" - hangsúlyozta az egyetemi tanár.

Szíria esetében Nógrádi György úgy vélte, hogy csupán két reális forgatókönyv létezik a polgárháború lezárására.

"Azt a pénzt, amit eddig odaküldtünk, azt ellopták, szinte bárhol a világon. A szír válság lényege az, hogy a lakosság nagy része szunnita, de a hatalmat a sííták gyakorolják. Szíriában két realitás van: az Iszlám Állam vagy Aszad. A Nyugat által támogatott demokraták nagyon jól néznek ki papíron, a valóságban gyakorlatilag alig léteznek, számottevő esélyük egy választáson még arra sem lenne, hogy a parlamentbe kerülnek, nem arra, hogy átveszik a hatalmat, minimális a társadalmi elfogadottságuk."

Nógrádi György aláhúzta, hogy a nagyhatalmi érdekek itt alapvetően ütköznek, hisz míg az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország ragaszkodik a szír demokratákhoz, addig Oroszország Bassár el-Aszad szíriai elnök hatalomban tartását, illetve az orosz érdekeket nem bolygató politikát támogatja.

Hanganyag: Kocsonya Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Salát Gergely: Hszi Csin-ping látogatása Magyarország Kína melletti markáns kiállását is jutalmazza

A kínaiak a fő világpolitikai stratégiája most a saját mozgástér bővítése, és a jövőben a többpólusú világrend kialakítása – mondta Salát Gergely, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt a kínai elnök látogatásának jelentőségéről, a pekingi diplomácia módszereiről, a küldöttség összetételéről és az orosz–kínai viszonyról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.08. szerda, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Megmaradt az ötnapos tőzsdei győzelmi sorozat a tengerentúlon

Gazdasági adatok tekintetében ma Németországból érkeztek fontos számok az ipar kilátásaival kapcsolatban, ezen kívül megjött az európai kiskereskedelmi adat is, illetve a hazai kiskereskedelmi számok is. Tegnap kimondottan jó hangulatban zajlott a kereskedés a tőzsdéken, nagyot tudott a hazai piacon ralizni az OTP. A magyar tőzsdén a Richter volt a legjobban teljesítő nagypapír, emellett pedig kitartott a tegnapi széleskörű optimizmus a piacokon, a vezető európai részvényindexek ezúttal is határozott pluszban álltak meg, míg Amerikában óvatos emelkedést láthattunk.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×