A magyar kormányfő szerint nem menekültkérdéssel állunk szemben Európában, mivel az illegális határátlépők között sokan vannak, akik nem menekültek. Orbán Viktor az Európai Bizottság elnökével folytatott brüsszeli megbeszélés után azt mondta: sokan nem a háború vagy az üldöztetés elől menekülnek, hanem egy jobb élet reményében indulnak útnak Európa felé és számukra nyilvánvalóvá kell tenni, hogy nem telepedhetnek le.
Önként elhagyta a Bicskén veszteglő vonatot mintegy 30 menekült, akiket a rendőrök a befogadóhelyre vitték. Az M1 értesülése szerint a vonaton lévő mintegy 500 ember ülősztrájkba kezdett. Az érintettekkel a rendőrök korábban azt közölték, hogy akiknek nincsenek érvényes iratai, azokat a bicskei befogadóállomásra viszik. A leszállított menekülteket később visszaengedték a vonatra. A Keleti pályaudvarról reggel indult szerelvényre annak ellenére szálltak fel a menekültek, hogy a MÁV bejelentette: nem indít közvetlen járatokat Nyugat-Európába.
Pénteken tartja a zárószavazást a parlament a menekültválság kezelését célzó kormányzati javaslatról, a kormánypárti indítványokról ugyanakkor csak vitáznak a képviselők, azok az előterjesztések nem kapták meg a támogatást a kivételes eljárásban tárgyalásra. A Ház megvitatja azt a határozati javaslatot, amellyel az Országgyűlés felszólítaná az Európai Unió vezetőit a kontinens és polgárai védelmére. A kormányoldal egyebek mellett tranzitzónák felállítását javasolta a határon, kezdeményezte a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet fogalmának bevezetését és önálló büntetőjogi tényállássá válna a határzár tiltott átlépése, megrongálása.
Közös európai megoldást sürgetett a menekültválságra a magyar és a szlovén köztársasági elnök. Áder János a Sándor-palotában fogadta Borut Pahort. A magyar államfő szerint elsősorban humanitárius problémáról van szó, és az érintettekről még a tél beállta előtt gondoskodni kell. A szlovén elnök arról beszélt, hogy a 2008-as gazdasági válságot sikerült európai intézkedésekkel leküzdeni, és most is közös erőfeszítésekre van szükség.
Bekérette az osztrák kancellár a bécsi magyar nagykövetet. A kancelláriahivatal közlése szerint Perényi Jánosnak a menekülthelyzetben tapasztalható diplomáciai feszültségek miatt pénteken kell megjelennie Werner Faymann hivatalában.
Csaknem 950 milliárd forintnyi szerződésről nyújtottak be adatszolgáltatást a nemzeti banknak a növekedési hitelprogram második szakaszában részt vevő hitelintézetek. A jegybank tájékoztatása szerint augusztus végéig több mint 33 ezer ügylet keretében, csaknem 21 ezer vállalkozás jutott összesen 684 milliárd forint hitelhez.
A bankszektorban ma mintegy 10 ezer milliárd forint szabad likviditás van, ebből 8 ezer milliárd forint azonnal kihelyezhető lenne - jelentette ki az OTP Bank elnök-vezérigazgatója. Csányi Sándor a miskolci közgazdász vándorgyűlésen elmondta: a gazdaság növekedése és az ezt elősegítő programok ellenére mostanáig csökkent a vállalati hitelállomány összege, amely várhatóan jövőre éri el mélypontját.
Részben módosította a vádat Kulcsár Attila és társai ellen egy évtizede kezdődött büntetőperben az ügyész. A vádhatóság képviselője egyes cselekményeknél sikkasztás helyett vesztegetés megállapítását kérte a Fővárosi Törvényszéken. Az ezért kiszabható büntetések felső határa tíz év. Vélhetően még ősszel kihirdetik az elsőfokú ítéletet.
Végrehajtották első bevetésüket a magyar Gripenek a balti légtérben. A Honvédelmi Minisztérium tájékoztatása szerint két magyar vadászgép egy készültségi ellenőrző repülést hajtottak végre a litván főváros fölött. A magyar kontingens augusztus 31-én a norvég, valamint az olasz légierőtől vette át a feladatot a litvániai légi bázison.
Bizonyítást nyert, hogy az eltűnt maláj utasszállítóról származik a Réunion szigetén talált roncsdarab. A malajziai kormányzat korábbi bejelentését most erősítette meg a párizsi ügyészség a francia szakértők vizsgálatának eredménye alapján.
Így lehet 4900 forinttal 18,4 milliót nyerni





