Molnár Zsolt elmondta: a testület a jövő héten hallgatja meg a jelöltet. Hozzátette: a polgári elhárítás vezetőjét a belügyminiszter előterjesztése alapján a kormányfő nevezi ki, ezért a meghallgatások után a kinevezést Orbán Viktornak is jóvá kell hagynia.
A bizottság elnöke szólt arról is, hogy az ezredes a polgári elhárítás reformjáról szóló tanulmányon dolgozik, amellyel ősz elejére kell elkészülnie.
Kiss Zoltán 10 éve dolgozik a titkosszolgálatnál, büntetőjogi szakjogász, 34 éves és többször képviselte már az alkotmányvédelmi hivatalt az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága előtt.
Pintér Sándor belügyminiszter kezdeményezte Kiss Zoltán ezredesnek az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) főigazgatóvá való előterjesztését megelőző nemzetbiztonsági bizottsági meghallgatását - közölte a Belügyminisztérium (BM) kedden az MTI-vel.
Az AH főigazgatóját a belügyminiszter előterjesztésére a miniszterelnök nevezi ki és menti fel. A főigazgató alkalmasságáról az előterjesztést előtt az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága foglal állást - fejtették ki.
A BM közleménye szerint Kiss Zoltán ezredes 34 éves, jogász, 2005 óta teljesít hivatásos szolgálatot. Részt vett az AH jogelődje, a Nemzetbiztonsági Hivatal, majd a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodája munkájában. A BM-ben a védelmi és nemzetbiztonsági koordinációs tevékenység különböző területein dolgozott, a tárca rendészeti államtitkárságának rendészeti koordinációs főosztályának vezetője is volt. Május 16. óta az AH szervezeti átalakítása érdekében szükséges feladatok koordinálásáért, végrehajtásuk biztosításáért felel miniszteri biztosként.
Felidézték: Göbölös László dandártábornok, az Alkotmányvédelmi Hivatal korábbi főigazgatója maga kérte felmentését beosztásából, és a miniszterelnök 2015. március 15-ei hatállyal mentette fel.
Azóta Földes Gyula, az AH főigazgató-helyettese irányítja a szervezetet.





