Infostart.hu
eur:
385.61
usd:
332.45
bux:
121077.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Elhunyt Zlinszky János volt alkotmánybíró

Elhunyt Zlinszky János professzor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi karának első dékánja csütörtökön - közölte Igazságügyi Minisztérium (IM), valamint az egyetem a honlapján. Zlinszky János 87 éves volt.

Az IM megrendüléssel értesült Zlinszky János professzor, volt alkotmánybíró, a római jog kiváló szakértőjének haláláról. Méltatása szerint a jogtudomány területén maradandót alkotó Zlinszky János példaként szolgál a következő jogásznemzedékek számára.

Azt írták, Zlinszky János pályafutását a bolsevik diktatúra igyekezett megtörni, de az ország valamennyi egyeteméről történt kitiltása és a kitelepítés ellenére kitartó szorgalmával felülemelkedett a nehézségeken.

Munkájában a tökéletességre törekedve ácsként, később vállalati jogászként és ügyvédként dolgozott, majd 55 évesen kapott lehetőséget a római jog oktatására.

Kiemelkedő egyetemi oktatóként és vezetőként diákok ezreinek jövőjére volt hatással. Több mint háromszáz tudományos közlemény szerzője, számos tudományos társaság tagja és kitüntetés birtokosa volt.

Alkotmánybíróként elévülhetetlen érdemeket szerzett az új magyar demokratikus jogállam megszilárdításában és az alkotmányos kultúra megteremtésében, a magyar magánjog megújítását pedig az új polgári törvénykönyvet megalkotó kodifikációs szerkesztőbizottság tagjaként mozdította elő.

Zlinszky Jánosnak a római jog kutatása és megismertetése terén játszott kiemelkedő szerepéért, az erkölcs és jog összhangja érdekében végzett munkásságáért, valamint iskolateremtő szerepvállalásáért Deák Ferenc-díjat adományozták.

Címlapról ajánljuk
Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.

Napelemes pályázat: február 2-től lehet jelentkezni, kijöttek a részletek

A kormány honlapján kijöttek a pályázat részletei: minden, már napelemmel rendelkező, vagy annak telepítését vállaló család 2,5 millió forintos vissza nem térítendő támogatást kaphat energiatároló rendszerek telepítésére. Egy két és fél oldalas formanyomtatványt kell kitölteni, a pályázatot február 2-től lehet benyújtani.
Felejthető éven vannak túl az ingatlanbefektetések

Felejthető éven vannak túl az ingatlanbefektetések

A korábbi évektől elmaradó hozamokkal zárták a tavalyi évet a magyar ingatlanalapok, kétszámjegyű nyereség elérésére nemigen volt lehetőségük a magyar lakossági befektetőknek, de az ingatlanalapok időnként a kihívásokkal teli környezetben is képesek voltak az állampapírokénál magasabb hozammal gazdagítani a befektetőiket. Mutatjuk, mely alapokkal lehetett a legjobban keresni – a több szempont mentén szűkített mezőny első helyét a Gránit Alapkezelő egyik alapja szerezte meg. Ha a pénzáramlásokat nézzük, ott már kedvezőtlenebbek a folyamatok, a befektetők régóta kifelé veszik a tőkét az ingatlanalapokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×