Eddig a 13 vizsgált kérdésből csupán kettőt hitelesített a Nemzeti Választási Bizottság azon - civil benyújtói által rendszerbontónak nevezett - 19 kérdés közül, amelyet egy március 15-i civil demonstráció szónokai, Lattmann Tamás nemzetközi jogász, Vajda Zoltán, a "60ezren a magánnyugdíjukért" Facebook-csoport képviselője és Gulyás Balázs, a "Százezren az internetadó ellen" elnevezésű Facebook-csoport aktivistája jelentett be.
E két kérdés a kötelező kamarai tagdíj eltörlésére és a tankötelezettség 18 évre emelésére vonatkozik, ám Lattmann Tamás úgy vélte, hogy minden elutasított kérdésüket tovább viszik a Kúria felülvizsgálati eljárására.
Úgy fogalmazott: "jelenleg mindenképpen abban gondolkodunk, hogy a Kúria irányába tovább visszük a kérdéseket. A Nemzeti Választási Bizottság egyes tagjai részéről elhangoztak olyan kijelentések - és erre alapozva döntött a bizottság -, amikre egészen biztosak vagyunk abban, hogy a Kúria előtti felülvizsgálati eljárásban eredményesen tudunk hivatkozni. Tehát nem értünk egyet a döntésekkel és vannak olyan kérdések, amelyeket különösen nem akarunk elengedni, mint például az ügynökakták nyilvánosságának kérdése."
A még nem tárgyalt kérdésekről április 13-adikáig dönthet a Nemzeti Választási Bizottság. Ha egy kérdéssel kapcsolatos határozat megjelenik a Magyar Közlönyben, a beterjesztőnek 15 napja van arra, hogy a Kúriához forduljon. Lattmann Tamás úgy számol, hogy mindazon kérdésekről, amelyekre a Nemzeti Választási Bizottság vagy egy felülvizsgálati eljárás után a Kúria rábólint, a szükséges aláírásgyűjtés és közjogi aktusok után 2016 első felében tarthatják a referendumot.
Hanganyag: Sigmond Árpád





