Infostart.hu
eur:
380.37
usd:
322.69
bux:
129819.11
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Példátlan húzásra készül a baloldal a választási hajrában

Visszalép hétfőn a főpolgármester-jelöltségtől Falus Ferenc - tudta meg az Index. A visszalépésről már elkezdődtek az egyeztetések, a Falus mögött álló pártok (MSZP, DK, Együtt-PM) hétfőn hozzák meg a végleges döntést.

Falus visszalépését mindhárom pártból megerősítették, mint ahogy azt is, hogy a baloldali pártok vezető testületei még hétfőn tárgyalnak és döntenek a jelöltváltásról - írja az Index. Az Együtt-PM és a DK elnöksége még délelőtt jóváhagyja a cserét, az MSZP budapesti párttanácsa pedig hétfő délután ülésezik az Index szerint.

A portál információi szerint Falus a közvélemény-kutatásokon jobban álló Bokros Lajos javára fog visszalépni. Várhatóan az MSZP, a DK és az Együtt-PM is beáll a MoMa jelöltje mögé.

Bokros Lajos a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa) jelöltjeként indul a választáson, a szabályok szerint a szavazólapon is csak ez a logó lesz a neve mellett. A következő két hétben azonban az MSZP, a DK és az Együtt-PM is Bokrossal kampányol, például a tervek szerint minél több baloldali kerületi polgármester-jelölttel mutatkozik majd és közös kampányzáró is lesz. A tervek szerint Bokros hétfői sajtótájékoztatóján az őt immár támogató baloldali politikusok is részt vesznek majd.

Bodnár Zoltán, a Liberálisok jelöltje hajthatatlan, ő nem tervezi továbbra sem a visszalépést.

A baloldal lépése ugyan példátlan, de nem teljesen váratlan az Index szerint. A baloldali vezetők is kiakadtak szeptember elején Falus elhíresült vödrös videóján, néhányan már ekkor arról beszéltek, hogy Falus kampánya menthetetlen, váltani kellene.

A pártok ugyan szűkítették Falus mozgásterét, napi kötelező kommunikációs egyeztetést hívtak össze, és a sajtómegjelenéseit is kizárólag az Együtt-PM intézte. Ennek ellenére is a baloldali politikusok között az elmúlt hetekben egyre több kritika érte Falus kampányát. Hatástalan, nem átütő, lehúzza a budapesti baloldali jelölteket - ilyen megjegyzéseket lehetett hallani baloldali politikusoktól az elmúlt napokban Falus kampányáról. Falus esélyeit tovább rontotta, hogy baloldali vetélytársainak esze ágában sem volt visszalépni, sőt a Nézőpont kutatása szerint még Bokros Lajos is megelőzte volna. Ekkor már több MSZP-s és DK-s politikus is beszélt arról háttérben, hogy Bokros támogatását is komolyan meg kellene vizsgálni.

További részletek az Indexen.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.02.06. péntek, 18:00
Zsigmond Gábor
a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója
Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Egyre nagyobb az esés a tőzsdéken, nincs hova menekülni

Az elmúlt napokban felerősödött a technológiai szektort érintő eladási hullám az USA-ban, különösen a szoftverrészvények szenvedtek a napokban. Az ázsiai tőzsdék lekövették a tegnapi Wall Street-i esést, a dél-koreai tőzsdén a memóriachip-gyártók estek jelentősen, de gyakorlatilag egész Ázsiában negatív volt a hangulat. Ami az európai tőzsdéket illeti, a gyenge nemzetközi hangulat itt is éreztette hatását, a kezdeti iránykeresést esés váltotta fel, és a magyar piac is jelentős mínuszba került. Az USA-ban ugyancsak folytatódik az esés, továbbra is a tech papírok vannak nyomás alatt. Eközben a nyersanyagpiacokon továbbra is nagy a volatilitás, az ezüst árfolyama 18 százalékos mínuszban is volt ma. Hasonló témákkal is foglalkozunk a február 24-i befektetési konferenciánkon, a Portfolio Investment Day 2026-on, ahol a piac legjobb szakértői segítenek eligazodni a befektetések világában. Jelentkezés itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. február 6. 04:34
2026. február 5. 21:39
×
×
×
×