Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Erre megy majd az M35-ös

A kormány kijelölte a M35 autópálya Debrecen és Berettyóújfalu közötti szakaszának nyomvonalát, az erről szóló rendelet a pénteki Magyar Közlönyben jelent meg.

Loppert Dániel, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kommunikációs igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a mostani kijelölés egy korábbi megállapodás megerősítése.

A 24,8 kilométeres útszakasznál az volt kérdéses, hogy Derecskét miként kerülje meg az autópálya, ez fixálódott a rendeletben.

Az új autópálya szakasz Debrecen határától, a 481. számú főúttól indul és tart Berettyóújfaluig, ahol becsatlakozik az M4 autópályába és halad tovább a román határig.

A kommunikációs igazgató elmondta, hogy a közbeszerzési felhívás a jövő év második felében jelenhet meg az M35 autópályára, az építés 2016-ban kezdődhet és 2018-tól lehet használni az új autópályát.

Az észak-erdélyi sztrádához kapcsolódó M4 autópálya határmetszéspontjáról még 2011. nyarán írtak alá megállapodást a két kormány képviselői. Eszerint Nagykereki térségében éri el az autópálya a román határt. Akkor az M4 utolsó szakaszának megépítését 2016-ra tették.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×