Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Országszerte 200 esethez riasztották a tűzoltókat a vihar miatt - a nap hírei

A modern politikai nemzet születésnapjának tartja 1848. március 15-ét a köztársasági elnök. Orbán Viktor a Múzeumkertben arról beszélt, hogy az egy új és nagyszerűnek ígérkező korszak kapujában áll az ország.

Rendben véget értek a március 15-i állami ünnepség programjai. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium tájékoztatása szerint a nap folyamán rendkívüli esemény nem történt, a mentőknek összesen négy embert kellett ellátniuk enyhe rosszullét miatt. A kormány által szervezett eseményeken több tízezren vettek részt. Az állami ünnepségek biztonságos lebonyolításáért felelős operatív törzs folyamatosan ülésezett, és az utolsó program végeztével befejezte munkáját.

A modern politikai nemzet születésnapjának nevezte 1848. március 15-ét a köztársasági elnök. Áder János a Veszprém megyei Békáson a Hollán Ernő szabadságharcos hadmérnök tiszteletére rendezett megemlékezésen beszélt erről. Hangsúlyozta, az elmúlt 166 évben a magyarok mindig képesek voltak erőt meríteni 1848. március 15. üzenetéből, mert a politikai nemzet lelkében egyszerre van meg Kossuth elszántsága, Széchenyi felelősségérzete, Deák bölcsessége és Petőfi szabadságszeretete.

A magyarokban rejlő képességek káprázatos megmutatkozásának nevezte az 1848-49-es forradalom és szabadságharcot ünnepi beszédében a miniszterelnök. Orbán Viktor a Múzeumkertben arról beszélt, hogy az egy új és nagyszerűnek ígérkező korszak kapujában áll az ország, amelyen ha belép csatlakozhat a büszke és sikeres nemzetekhez, képes lesz megállítani a magyarság fogyását, nem hagyja, hogy kifosszák, mindenkinek munkát ad és lehetőséget a boldogulásra.

Az Országház és a Kossuth tér megújulása a magyar állam újjáépítését is jelképezi - mondta a parlament elnöke a megújult Kossuth Lajos téren. Kövér László az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából tartott ünnepélyes zászlófelvonás előtt úgy fogalmazott: az újjáépítés évtizedek óta égetően esedékes volt, a cél a korszerűsítés volt a történelmi hagyományok tiszteletben tartásával.

Magyarország támogatja Szerbiát és a vajdasági magyarságot - jelentette ki a magyar külügyminiszter Szabadkán. Martonyi János a Vajdasági Magyar Szövetség meghívására vett részt a március 15-i központi ünnepségen. Hangsúlyozta: Budapest a kezdetektől fogva támogatta Szerbia európai integrációját, és ez a továbbiakban is így lesz.

A baloldali összefogás pártjainak vezetői szerint Orbán Viktor a kevesek érdekében és a többség rovására kormányoz, az általa meghatározott négy év pedig megtagadja 1848 örökségét. A közös listát állító baloldali pártok a viharos időjárás miatt biztonsági okokból nem tartották meg ünnepi rendezvényüket, ezt március 30-án, egy nappal a kormánypárti békemenet után teszik meg. Mesterházy Attila, az MSZP elnöke és a baloldali összefogás miniszterelnök-jelöltje televíziós vitára hívta Orbán Viktort április 5-re.

A Jobbik elnöke szerint a magyaroknak szabadság kell, a párt pedig azért akar győzni április 6-án, hogy feltámassza az országot. Vona Gábor a párt budapesti ünnepi nagygyűlésén arról beszélt, hogy a jobbikosokat nem lehet szervezett óriásplakát-rongálásokkal, titkosszolgálati akciókkal, életveszélyes fenyegetésekkel megfélemlíteni.

Az LMP társelnöke szerint 1848-49 üzenete, hogy hűbéri ország nem lehet független, és függő ország lakói nem lehetnek szabadok. Schiffer András, a párt ünnepi megemlékezésén, a Pilvax kávéházban azt mondta: 1848-49 tanulságait a mai időkre úgy lehet lefordítani, hogy nincs nemzeti függetlenség ott, ahol egy állam adósságcsapdában vergődik, ahol az ország energiaellátása ezer szálon függ külső hatalmaktól.

A jövő héten postázza a Nemzeti Választási Iroda az áprilisi parlamenti választáson levélben voksolók csomagját. Levélben a külföldön élő, magyarországi állandó lakcímmel nem rendelkező magyar állampolgárok szavazhatnak, de csak az országos pártlistákra. A voksolásra regisztrálni kell; ennek határideje jövő szombat. Eddig több mint 174 ezer határon túli választót vettek fel a központi névjegyzékbe.

Országszerte csaknem kétszáz esethez riasztották a tűzoltókat a viharos szél miatt. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője közölte: jellemzően kidőlt fák és leszakadt faágak miatt kellett kivonulniuk. Hajdu Márton elmondta: több helyen a megrongálódott villanyvezetékek okoztak áramkimaradásokat. A tűzoltókat emellett több mint 120 szabadtéri tűzesethez is riasztották. Budapesten 15 helyszínen kellett a katasztrófavédelmi egységeknek segédkezniük műszaki mentésnél, fakidőléseknél. Országszerte több helyen mértek óránként 90 kilométeres sebességet meghaladó széllökéseket.

Szlovákiában zökkenőmentesen, érdemi problémák nélkül zajlott az elnökválasztás első fordulója - közölte a Központi Választási Bizottság magyar elnöke. Nyilfa Péter elmondta: a testülethez eddig mindössze hat beadvány érkezett, de ezek sem érdemi panaszok. Szlovákia történetének negyedik közvetlen államfőválasztásán 14, többségében független jelölt indult. Az új elnök megválasztásához a leadott voksok több mint felének a megszerzése szükséges, így valószínűleg második fordulót is tartanak.

Oroszország vétója miatt nem tudta elfogadni az ENSZ Biztonsági Tanácsa a krími népszavazást törvényellenesnek nyilvánító határozatot. Az amerikai kezdeményezésre kidolgozott határozattervezetben a testület ismételten állást foglalt volna Ukrajna függetlensége és területi egysége mellett. A szavazáskor a Moszkva szövetségesének számító Kína tartózkodott. A tervezetet támogató 13 ország tudatában volt az orosz vétónak, de mindenképpen jelezni akarta, hogy ellenzi a Krím félsziget Moszkva általi bekebelezését.

Címlapról ajánljuk
Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról
szívszorító

Elkészült a katasztrófavédelem videója a busztragédiáról

A vasárnap hajnali, 12 halálos áldozatot követelő buszbaleset helyszínén a hivatásos tűzoltók, a mentőszolgálat és civil szakemberek összehangolt munkájára volt szükség a roncsok alatt rekedt utasok kiszabadításához – derül ki a katasztrófavédelem által közzétett összefoglalóból.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Épül a fenékküszöb Paksnál, indul a Tisza-kormány lakásépítési programja

Elkezdődött a fenékküszöb építése és a betonelemek beemelése a Dunába Paksnál, a vízszint megemelésére gyors megoldást nyújtó bárkák elsüllyesztése pedig tegnap megkezdődött. Vitézy Dávid bejelentette, hogy elindítja a Tisza-kormány a Wekerle Lakásépítése programot amellyel megfizethető bérlakásokat és kollégiumi férőhelyeket létesítenének. Kármán András pénzügyminiszter arról számolt be, hogy az állam mintegy 100 milliárd forintot takarít meg az M6-os autópálya Érd és Dunaújváros közötti szakaszának üzemeltetésén, miután a kabinet felülvizsgálta a korábbi kormány által előkészített, rendkívül előnytelen koncessziós szerződést. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel vasárnap.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×