A kormány minden magyar áldozat előtt lerója kegyeletét a Magyarország tragikus német megszállására emlékeztető alkotás állításával és a holokauszt 70. évfordulójára szervezett emlékévvel - közölte a Kormányzati Információs Központ. Előzőleg a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége aggodalmát fejezte ki az emlékműről született döntés módja és gyorsasága miatt. Tiltakozott a március 19-re elkészülő Szabadság téri alkotás miatt az Együtt-PM szövetség, a Jobbik ugyanakkor támogatta az elképzelést. A Kormányzati Információs Központ közleménye emlékeztet: az alaptörvény szerint hazánk 1944. március 19-én elveszítette önrendelkezését, ami 1990. május 2-án, az első szabadon választott parlament megalakulásával állt vissza. Ennek szellemében döntött a kabinet a német megszállás emlékművének felállításáról.
Kiemelté nyilvánította a kormány a budapesti múzeumi negyed beruházásának hatósági ügyeit. Az erről szóló rendelet a legutóbbi Magyar Közlönyben jelent meg. A projekt a Városligetben valósul meg, ahol több múzeum felépítését tervezik. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű ügyek koordinációjára a kabinet a fővárosi kormánymegbízottat jelölte ki. A rendelet kimondja azt is, hogy az építésügyi hatósági eljárásokban nem kell építészeti-műszaki tervtanácsi véleményt beszerezni, továbbá nem kell településképi véleményezési eljárást sem lefolytatni.
Egyre magabiztosabb a magyar gazdaság, miután a kormány megteremtette az egyensúlyt és a növekedés feltételeit - mondta a távirati irodának a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály év végi interjújában hangsúlyozta: nem tart a hiánycél túllépésétől, a következő évek legnagyobb kihívásának pedig az uniós források felhasználását nevezte. A gazdaságpolitika legjelentősebb eredményei közé sorolta az államadósság csökkentését, a növekedési fordulatot, a foglalkoztatottság bővülését, illetve azt, hogy az ország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól és visszafizette az IMF-től felvett hitelt is.
Az MSZP szerint a nemzetgazdasági miniszter félrevezetően nyilatkozott a magyar gazdaságról, mivel a lakosság 90 százaléka rosszabbul járt az elmúlt három és fél évben. Kormos Kata, a szocialista párt szóvivője ezzel szemben úgy foglalt állást, hogy az egykulcsos adó bevezetésével a legrosszabb helyzetben élők jártak rosszul. Ezen kívül megszüntették az adójóváírást, megadóztatták a cafeteriát, emelték munkaadói járulékokat, felemelték az áfát és több új adónemet is bevezettek.
Háromfős delegációt küld a januári horvátországi tárgyalásokra a Mol, amely kész az INA eladására is. Mosonyi György, az olajtársaság felügyelőbizottságának elnöke a Forbes magazin magyar kiadásnak nyilatkozva úgy fogalmazott: ha nem tudnak megállapodni az együttműködés ésszerű kereteiben, akkor ezernyi lehetősége van a Mol-nak máshol befektetni a pénzt. Hozzátette: inkább mennek az Északi-tengerre, és vesznek ott mezőket. Mosonyi György arról is beszélt, hogy kommunikációs erőfeszítésekbe kezdenek, nehogy a Molon maradjon a korrupció gyanújának bélyege, mert az teljesen megalapozatlan lenne.
Már postázzák a nemzetiségi regisztrációs kérelem nyomtatványait. A napokban több mint 4 millió magyarországi háztartás postaládájába érkezik meg a nyomtatvány. A dokumentumon lehet nyilatkozni arról, hogy a választó valamelyik magyarországi nemzetiséghez tartozónak vallja magát, és hogy ez alapján kéri felvételét a névjegyzékbe. Ha valaki nemzetiségiként akar részt venni az országgyűlési választáson, akkor az egyéni képviselőjelölt mellett nem pártlistára, hanem a saját nemzetiségének listájára szavazhat. Ugyanezen az íven lehet megtiltani a személyes adatok felhasználását kampánycélra.
Csaknem 10 százalékkal csökkent januártól a Budapesti Közlekedési Központ bérleteinek ára. A Fővárosi Közgyűlés ősszel döntött arról, hogy januártól a teljes árú havi bérlet 9500 forintba, a dolgozók kedvezményes éves bérlete 103 ezer forintba kerül. A tanulók havi bérletéért 3450, a nyugdíjasok szelvényéért pedig 3330 forintot kell fizetni. Eredetileg az előterjesztők csak a nyugdíjas bérletek árát csökkentették volna, de a képviselők elfogadták azt módosító javaslatot, amely alapján 10 százalékkal csökkent a kismamabérletek ára is.






