A lap szombati száma felidézi: a volt SZDSZ-es politikus, oktatási miniszter karácsonykor a Népszavának beszélt arról, hogy a "maffiaállam" leváltása érdekében nem kell az ellenzéki pártok programjait összemérni, "ehhez képest másodlagos a hagyományos szakpolitikák különbsége". Szerinte az ellenzéknek a Demokratikus Koalícióval (DK) kibővített közös listával kell nekivágnia a tavaszi választásoknak.
Bár a szakpolitikai kérdések másodlagosságát elutasították, az Együtt-PM-nél a lapnak úgy fogalmaztak, hogy "többféle konstrukcióban is reális esély lehet a kormányváltásra".
Megengedően nyilatkozott a Magyar Nemzetnek a cikk szerint Szanyi Tibor is. Az MSZP elnökségi tagja szerint most is van minimális konszenzus a "demokratikus" ellenzéki erők között, például a "jogállam helyreállítása" vagy például az általa igazságtalannak nevezett egykulcsos adó eltörlése ügyében.
Ferenc Gábor, az MSZP sajtófőnöke szerint természetes, hogy az idő előrehaladtával mind több politikai erő igyekszik szövetségre lépni az MSZP-vel. Úgy vélte, az összefogást akár az Együtt-PM-mel kötött megállapodás mintájára külön listás indulással is lehet képviselni, és jó lenne, ha egyéniben közös ellenzéki jelöltek indulnának, viszont ebben a kérdésben szerinte "a labda a DK térfelén pattog".
Megszólaltak a paksi fenékküszöbről a természetvédők





