Infostart.hu
eur:
363.3
usd:
314.8
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

MSZP: ma kevesebben dolgoznak, mint a válság kirobbanása előtt

Ma Magyarországon nagyságrendekkel kevesebben dolgoznak, mint a pénzügyi-, gazdasági világválság kirobbanását megelőzően - mondta Gúr Nándor, az MSZP alelnöke, az Országgyűlés foglakoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján.

A politikus szerint a közfoglalkoztatottak bérének egyharmadát elvette a jelenlegi kormány, a minimálbér vásárlóereje pedig 5-6 ezer forinttal kevesebb, mint 2010-ben volt.

A tervezett harmadik rezsicsökkentéssel kapcsolatban kérdésre válaszolva elmondta: az MSZP minden olyan lépést támogat, amely pénzt ad az embereknek, ám tiltakoznak az ellen, hogy a tehetősek többet kapjanak, mint azok, akik a legjobban rászorulnak.

Címlapról ajánljuk

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×